Sok a tbc-s, így kötelezővé tették a tüdőszűrést Borsodban

Az új tbc-s megbetegedések gyakorisága tavaly meghaladta a határértéket Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezért az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézetének tiszti főorvosa kötelező, évenkénti tüdőszűrést rendelt el a 30 év fölötti lakosság körében a megye egész területén – tájékoztatott kedden az ÁNTSZ.

Az egészségügyi hatóság ezt felhívásban tette közzé.

A szűrővizsgálaton nem kell megjelenni azoknak, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, illetőleg tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak. A szűrésen való megjelenésre a behívás vagy felhívás akár írásban, névre szólóan és egyéb módon is történhet. Behívó hiányában is bárki felkeresheti egyszeri ingyenes tüdőszűrés céljából a tüdőgondozó állomásokat. A szakemberek szerint ebben az esetben célszerű előzetesen telefonon érdeklődni és egyeztetni a szűrés helyéről és idejéről a lakóhely szerint illetékes tüdőgondozóban vagy szűrőcentrumban. A tüdőszűrő állomást a névre szóló behívóval egy éven belül bármikor fel lehet keresni.

A vizsgálat alkalmas tüdőbetegségek időbeni felismerésére, amit a szakemberek azért is fontosnak tartanak, mert vannak olyan tüdőbetegségek, amelyek kezdeti, még jól kezelhető szakaszaiban nem okoznak panaszokat.

Címkék: , ,







hirdet�s