Sok a tbc-s, így kötelezõvé tették a tüdõszûrést Borsodban

Az új tbc-s megbetegedések gyakorisága tavaly meghaladta a határértéket Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezért az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézetének tiszti fõorvosa kötelezõ, évenkénti tüdõszûrést rendelt el a 30 év fölötti lakosság körében a megye egész területén – tájékoztatott kedden az ÁNTSZ.. Az egészségügyi hatóság ezt felhívásban tette közzé.

A szûrõvizsgálaton nem kell megjelenni azoknak, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, illetõleg tüdõgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak. A szûrésen való megjelenésre a behívás vagy felhívás akár írásban, névre szólóan és egyéb módon is történhet. Behívó hiányában is bárki felkeresheti egyszeri ingyenes tüdõszûrés céljából a tüdõgondozó állomásokat. A szakemberek szerint ebben az esetben célszerû elõzetesen telefonon érdeklõdni és egyeztetni a szûrés helyérõl és idejérõl a lakóhely szerint illetékes tüdõgondozóban vagy szûrõcentrumban. A tüdõszûrõ állomást a névre szóló behívóval egy éven belül bármikor fel lehet keresni.

A vizsgálat alkalmas tüdõbetegségek idõbeni felismerésére, amit a szakemberek azért is fontosnak tartanak, mert vannak olyan tüdõbetegségek, amelyek kezdeti, még jól kezelhetõ szakaszaiban nem okoznak panaszokat.








hirdet�s