Sok a tüdőgyulladásos gyerek

Sok a beteg gyerek
Sok a beteg gyerek
Miskolc – Sorra dönti ágyba a gyerekeket a tüdőgyulladás Miskolcon, sőt megyeszerte. Szerencsére jól gyógyítható.

Másfél-két hete betegednek meg Miskolcon a gyerekek tömegesen tüdőgyulladásban, elsősorban csecsemők, kisdedek és óvodáskorúak. Tapasztalataink szerint jobbára valamilyen vírusos felsőlégúti betegség előzi meg, amelyet másodlagos felülfertőződésként követ a bakteriális tüdőgyulladás – erősítette meg információnkat dr. Török Lajos főorvos, miskolci gyermekgyógyász háziorvos. – A röntgenleletek alapján aprógócos tüdőgyulladással van dolgunk, vagyis nem érinti az egész tüdőt, a gyulladt terület többnyire mindössze hüvelykujjbegynyi. A hallgatózásos észlelés alapján a klinikai tüneteket erősebbnek gondolná az ember. Viszont a lázat még csak-csak tudjuk csillapítani, de sok gyermek 4-5 napig nagyon köhög, némelyeknél a fulladásig fokozódik a nehezített légzés. Emiatt naponta átlagosan két gyermeket a GYEK-be kell utalnom a körzetemből. Az antibiotikumra ugyan szerencsére jól reagál a kórokozó, ám nem minden gyermeknél alkalmazható a gyógyszeres terápia, sok gyerek a heves köhögéstől kihányja. Szóba jöhet az injekció, ebben a formájában adható ugyan az antibiotikum, de például a köhögéscsillapító nem – sorolta el a legfontosabbakat a főorvos.


Az a fránya időjárás

S hogy mi állhat a betegség hátterében?

– Ez a fránya időjárás kedvez a vírusok szaporodásának, ami a tüdőgyulladásos megbetegedés alapjául szolgál – válaszolta. – Sok óvodában csak fél csoportok számára tartják a foglalkozásokat. Az őszi szünet kissé megszakította a láncolatot, az iskolásokkal otthon maradtak az óvodás testvérek is, de aztán visszakerültek a közösségbe. Fontos volna, hogy ebben a mostani szokatlanul jó időben minél többet sétáljanak, mozogjanak a gyermekek, s minél kevesebbet tartózkodjanak zárt légtérben, tömegben. Jó volna, ha a kicsiket nem vinnék magukkal vásárolni a szülők a plázákba, boltokba – tanácsolja a főorvos.


Antibiotikum vénásan

A GYEK gyermekgyógyászától, infektológusától, dr. Aswad Waled főorvostól megtudtuk: nem miskolci, hanem megyei, sőt országos jelenségről van szó, ami az ő forgalmukat az utóbbi hetekben 3-4 szeresére duzzasztotta. A betegek között minden korosztály előfordul, csecsemőktől a tizenévesekig. Megemlítette: van aki láztalan, másoknak magas lázuk van. A hozzájuk beutalt otthon nem gyógyuló gyermekeket általában be is fektetik a kórházba. A vénás antibiotikumkúra hatására a gyermekek állapota 1 hét-10 nap alatt jelentősen javul, s ha át lehet állni szájon át adható gyógyszeres terápiára, a gyermekeket hazaengedik, amennyiben szükséges, ellenőrzésre visszarendelik. (A felnőttek tüdőgyulladása ellen létezik korszerű, igen hatásos otthoni gyógyszer, de ez a gyermekek gyógyszerelésére nem alkalmazhatók.)

Az óvodás és kisiskolás korosztály gyógyhajlama azonban jó. Egyelőre súlyos szövődmények nem észlelhetőek.

ÉM-SzK


“Nem szörnyű nagy”

“A nyár után mindig emelkedik a gyermekradiológiai osztályon a mellkasfelvételre beutaltak száma, úgy napi 30-cal számolhatunk. Ehhez képest nőtt mostanában 40-50-re, ami nem számít szörnyű nagy forgalomnak. Hozzátehetem: az esetek nem is igazán súlyosak, kérem, nyugtassák meg az újságon keresztül az aggódó felnőtteket!” – reagált érdeklődésünkre prof. dr. Lombay Béla, a GYEK gyermekradiológiai osztályának osztályvezető főorvosa.

Kapcsolódó cikkek:

Nem tart már sokáig a jó idő!

szon | 2010.11.15 15:07
A tavaszias őszünk már nem tart sokáig, hiszen néhány nap és jön egy enyhébb lehűlés és vége lesz ennek a nagy felmelegedésnek – mondta el Dávid Mihály, amikor az elkövetkezendő napok időjárásáról kérdeztük. Tudja meg, mit tartogat november vége és a december!

Marad a tavaszi idő

boon | 2010.11.15 07:38
Miskolc – Marad a tavaszi idő a következő napokban is. Csapadék csak szerda délután várható – tudtuk meg a meteorológustól.








hirdet�s