Soha nem volt jogsija, és még ivott is

Akt.:
Bíróság elé állhat az ittas sályi sofőr - Illusztráció
Bíróság elé állhat az ittas sályi sofőr - Illusztráció
Kisgyőr – Bíróság elé állhat az a sályi ittas sofőr, akit a rendőrök közúti ellenőrzésen emeltek ki a forgalomból. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére!

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 32 éves sályi férfival szemben. A gyanúsítottat Kisgyőrben, közúti ellenőrzés során állították meg a rendőrök, és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá az intézkedés során az is kiderült, hogy a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel.

Az ügyben indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Az utóbbi eset kapcsán is hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A megye útjain 2018. április 2-a és 9-e között 85 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5 balesetben volt ittas sofőr az okozó.

A járőrök az adott időszakban azonban 31 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

– ÉM –








hirdetés










hirdet�s