Sínek közé dobták

A vonatindulás miatti figyelmetlenséget, és időszorítást kihasználva  loptak egy idős asszonyt nemrég Miskolcon. A három tagú banda egy idős asszony mellet termett, majd a táskájában kutakodtak. Az asszony szinte fel sem ocsúdott, már el is szaladtak pénztárcájával.

Rövid ideig örülhetett csupán a zsákmánynak a háromtagú tolvajbanda Miskolcon, gyorsan elkapták őket.

Dr. Kalapos István őrnagy a Miskolci Rendőrkapitányság vasúti rendőrőrsének parancsnoka elmondta, hogy indulás előtt néhány perccel szállt fel a zavarosban halászó három férfi a Mezőkövesd felé induló vonatra. Abban bíztak, hogy gyorsan megszerzik a zsákmányt, majd nyom nélkül felszívódnak. A megkárosított nő azonban szerencsére azonnal cselekedett, és rendőrt hívott. A személyleírás alapján pedig a járőrök rövid időn belül megtalálták a lehetséges elkövetőket.

Meglett a holmi

Előbb tagadott a trió, de később bevallották a lopást, sőt azt is megmutatták, hogy hová dobták el a már üres pénztárcát. A rendőrök a vágányok mentén találtak rá a holmira. Így meglett a pénztárca, az asszony iratai és készpénze is. Most azt vizsgálják, hogy hasonló jellegű bűncselekményekkel összefüggésbe hozható a három férfi. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

PT