SM: Vasárnapi meccs, előszelekkel

SM: Vasárnapi meccs, előszelekkel
A Speedway Miskolc – GTZ Grudziadz salakmotor párharc már a verseny előtt elkezdődött.

Vasárnap 16.30- kor kezdődik a salakmotoros lengyel I. ligában Miskolcon, a Népkertben a Speedway Miskolc – GTZ Grudziadz meccs a 7. forduló keretében. Annak ellenére, hogy a miskolci klub szerette volna, ha nem kell meccset játszania, ha elhalaszthatja ezt a csatát. Nem az időjárás miatt.

– Őszintén szólva én meg sem néztem, hogy milyen idő lesz a meccs időpontjában, vagyis nem a várható eső miatt kezdtünk bele a halasztás szervezésébe – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Az ok a régiónkat sújtó árvíz, ami ugyan közvetlenül minket nem érint, hiszen a pályánkat nem veszélyeztette az ár, de közvetetten, itt élőként mi is érintve vagyunk. Több barátunk, segítőnk, a klub támogatója szenvedett károkat a víz miatt. Az egyik szponzorunk telephelyén mi is segédkeztünk, szivattyúzással, kármentéssel, és látjuk, érezzük, hogy a miniszterelnök által elrendelt vészhelyzet a régió egyes részein szó szerint értendő. A legtöbb embernek meggyűlt a baja a vízzel, és ebben a helyzetben nem az foglalkoztatja őket, hogy vasárnap minden gondot maguk mögött hagyva rohanjanak a Népkertbe, salakmotor mecscset nézni.


Lesz meccs

Az okok után pedig nézzük azt, hogy mire jutottak eddig halasztási ügyben a miskolciak.

– Csütörtökön délután hivatalosan is elindítottuk a halasztási kérelmet, miután felvettük ellenfelünkkel telefonon a kapcsolatot, írásban is elküldtük indokainkat – mondta Jacsó Tibor. – Eleinte úgy tűnt, hogy a Grudziardz csapata hajlik arra, hogy elfogadja az általunk ajánlott új időpontot, július 7-ét, egy szerdai napot. Aztán a kezdeti partneri viszony egyre rosszabb színezetűvé vált, valami miatt sem az általunk javasolt időpont, sem az nem működött, hogy tegyenek ők javaslatot arra, hogy mikor játsszunk. Kitalálták azt, hogy menjünk el mi hozzájuk, de ez, ennyi idő alatt, vasárnapig megszervezhetetlen. Így bár nem szerettünk volna, de játszanunk kell, viszont ellenfelünk a magatartásával jó motivációt adott nekünk ahhoz, hogy nagyon, nagyon komolyan vegyük ezt a csatát. Aki látni akarja, hogy ez mit jelent, az árvíz ellenére na hagyja ki ezt a küzdelmet.

ÉM-BCS

 








hirdet�s