Skorpiót használtak az újszegedi rablásnál

Skorpió típusú géppisztolyt használt hétfő kora hajnalban az újszegedi non-stop bolt kirablásánál a két fiatal rabló – erősítette meg M. Toronykői Márta főhadnagy, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Független Hírügynökségnek. A fiatalok eltökéltek voltak, használni is akarták a fegyvert, de az nem működött.

Hétfőn kora hajnalban egy huszonéves fegyveres férfi rontott be egy Skorpióval az egyik újszegedi non-stop kisboltba. Az eladótól elvette a napi bevételt, majd cigarettát és szeszesitalokat is vitt magával, társa eközben az ajtó előtt várt. A rendőröket többen is értesítették a rablásról, így a járőrök még időben, a környéken elkapták a tetteseket. Mivel a felszólítás ellenére sem dobták el a géppisztolyt, a rendőrök figyelmeztető lövést adtak le.

Az esettel kapcsolatban fegyveres rablás megalapozott gyanúja alapján folyik az eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán szakértők bevonásával. A 20 és 23 esztendős gyanúsítottakat – akik egyébként nem ismeretlenek a hatóság előtt – a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásba vételüket.








hirdetés










hirdet�s