Sínen rekedt borjaikat védő elefántokat gázolt halálra egy vonat Indiában

Sínen rekedt borjaikat védő elefántokat gázolt halálra egy vonat Indiában
Hét elefántot gázolt halálra egy tehervonat India keleti részén, miután az állatok a saját testükkel védtek két elefántborjút, akik a sínek között rekedtek – közölték csütörtökön helyi természetvédők. Az érintett területen idén már húsz elefántot gázoltak halálra vonatok.

A két elefántborjú akkor rekedt a sínek között, amikor nagyjából harminc állatból álló csordájuk szerda este áthalad a sínpáron, Nyugat-Bengál állam északi részén. Az elefántok megpróbálták kiszabadítani a borjúkat, de nem jártak sikerrel. Amikor a feléjük száguldó tehervonat megjelent, a kicsik köré állva próbálták saját testükkel védelmezni őket – mondta el az állam erdővédelmi hatóságának vezetője.

Öt elefánt azonnal meghalt, amikor a hetven kilométer per órás sebességgel haladó vonat az állatok közé csapódott, ketten pedig csütörtök reggel haltak bele sérüléseikbe. A halottak között van a két borjú is. Természetvédők elmondása szerint a területen legfeljebb negyven kilométer per órás sebességgel haladhatott volna a vonat, és közölték, hogy feljelentést tesznek a vonatot üzemelő vasúttársaság ellen.

Indiában a becslések szerint 25 ezer elefánt él vadon, de számuk rohamosan csökken, többek között a vonatbalesetek miatt. Csak azon a területen, ahol a mostani gázolás történt, idén már húsz elefánt halt meg, miután vonat csapta el őket. Egy indiai televízió beszámolója szerint a baleset helyszínének közelében több száz ember tartott dühös demonstrációt, az elefántgázolások ellen tiltakozva.

Fotó, csak erős idegzetűeknek >>>

A baleset egybeesett az elefántfejű hindu isten, Ganésa születésnapja alkalmából rendezett tíznapos fesztivál, a Ganésa Csaturthí végével.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s