Simonyi nem izgul az űrutazás előtt

Egy nappal szombati űrutazása előtt nem idegeskedik túlzottan Charles Simonyi. A magyar származású amerikai milliárdos közölte, a csapat két orosz tagja nagyon profi és kifejezetten nyugtató hatással vannak rá. A világ ötödik űrturistája, az útért 25 millió dollárt (4,5 milliárd forint) fizető Simonyi közép-európai idő szerint szombaton este fél nyolc után egy perccel indul a világűrbe a kazahsztáni Bajkonurból.

Az út 12 napig tart, ebből tizet a nemzetközi űrállomáson (ISS) tölt az 58 éves Simonyi. A Szojuz TMA-10-est az orosz Oleg Kotov vezeti, a fedélzeti mérnök a szintén orosz Fjodor Jurcsihin lesz. A két orosz leváltja a nemzetközi űrállomáson 190 napja szolgálatot teljesítő orosz Mihail Tyurint és az amerikai Miguel Lopez-Alegriát. Simonyi velük tér vissza a Földre, a tervek szerint április 20-án.

Charles Simonyi egy nappal az út előtt közölte, a sajtótájékoztatón borzasztó ideges volt, de a repülés teljesen más dolog. “Nagyon rendes csapat, nyugtatólag hatnak rám” – mondta a magyar származású amerikai milliárdos. Simonyi hálája jeléül április 12-én, az Űrhajózás Napján ünnepi menüvel lepi meg a nemzetközi űrállomás legénységét: “az egyik fogáshoz olyan boros öntet lesz, amilyent a francia konyha szokott készíteni” – mondta Simonyi, hozzátéve, hogy “a fiúk biztosan örülni fognak, hogy végre valami mást ehetnek a világűrben”.

A magyar származású amerikai űrturista az űrbe magával visz egy régi számítógépes memóriaszalagot egy 60-as évekbeli szovjet számítógépből. “Csak, hogy emlékeztessen, hogyan is kezdődött az egész” – mondta Simonyi, aki 1956-ban, 17 éves korában hagyta el Magyarországot, vagyonát a 80-as években szerezte a Microsoftnál dolgozva.

Simonyit jó tanácsokkal látták el a korábbi űrturisták: Greg Olsen és Anousheh Ansari is figyelmeztette, az űrben nem mozgassa túl gyorsan a fejét, és indulás előtt ne igyon túl sokat.








hirdetés








hirdet�s