Friss hírek

2008.08.15. 13:27

Hétfőn is nyitva tart a Magyar Nemzeti Galéria

<p>A szombaton kezdődő és augusztus 20-ig tartó Mesterségek Ünnepe rendezvény ideje alatt, a Magyar Nemzeti Galéria rendhagyó nyitva tartással, hétfőn is látogatható. A múzeum azonban csütörtökön zárva tart - tájékoztatta pénteken a Független Hírügynökséget Miklós Léna, az intézmény sajtóreferense.</p>

A huszonkettedik alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepe szombaton kezdődik a Budai Várban. Az idén ötnapos hagyományőrző programsorozatot a reneszánsz jegyében rendezik meg, így egyebek mellett rendhagyó történelemórák, reneszánsz játszótér és divatbemutató is várja a látogatókat - tájékoztatta korábban szerkesztőségünket Igyártó Gabriella, a rendezvény főszervezője.

A szombati nyitónapon "Virágos reneszánsz" címmel kiállítás nyílik a kézműves mesterek alkotásaiból a Magyar Nemzeti Galériában. A szervezők arra is gondoltak, hogy rendhagyó történelemórákat tartanak a reneszánsz jegyében. A látogatók emellett láthatnak reneszánsz divatbemutatót, és még azt is kipróbálhatják a vállalkozó kedvűek, hogyan mutatnak a régi viseletekben, közölte Igyártó Gabriella.

A Mesterségek Ünnepén a Népművészeti Egyesületek Szövetségének 50 tagszervezete képviselteti magát, így szombattól szerdáig akár 850 mester műhelytitkát is elleshetik a látogatók. A legkiválóbb magyarországi kézművesek mutatkoznak be a Budavári palota körül. Ebben az évben is érkeznek határontúli mesterek is, többek között Erdélyből és a Vajdaságból.

Az öt nap során a kézműves bemutatók, kirakodóvásárok, játszóházak, bábszínház és reneszánsz játszóház mellett zenés programok is várják a közönséget. A rendezvényen fellép többek között Palya Bea, Szalóki Ági, a Besh o Drom együttes, de lesz Kaláka koncert is. Külföldi zenekarok és táncegyüttesek szórakoztatják majd a publikumot a Mesterségek Ünnepén.

Ebben az évben is a Mesterségek Ünnepén adják át a Népművészeti Egyesület Szövetségének díjait. Augusztus 19-én, kedden este hatkor derül ki, hogy ki kapja az Év mestere, az Év ifjú mestere elismerést, tájékoztatott a főszervező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!