Festményt vett, hogy segíthessen

Akt.:
Bogdán Pál és Buncsák Margarita a festménnyel
Bogdán Pál és Buncsák Margarita a festménnyel - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Egy nagylelkű festő és egy nagylelkű vásárló segített Margaritának.

Sikeresen végződött a lapunk, az Észak-Magyarország által meghirdetett festményárverés. Kozma István nagybányai festőművész felajánlott alkotását a fővárosban élő Bogdán Pál vásárolta meg, a bevétel pedig Buncsák Margaritáé lett. Azé a 12 éves kislányé, akinek két éve lábszárszarkóma miatt amputálni kellett a bal lábát lábszárközéptől. Édesanyja egyedül neveli őt, és nem tud folyamatosan munkát vállalni, mert a kislányt még most is gyakran kell vizsgálatokra vinni Budapestre és Miskolcra. Az Egerben élő festőművész, amikor meghallotta a kislány történetét, azonnal felajánlotta alkotását jótékonysági árverésre.

A mű átadása köré egy kis ünnepséget szervezett csütörtökön az Egressy Béni Zene­iskola igazgatója, Csabay Csilla. Margarita ugyanis a zeneiskola növendéke, hegedülni tanul, és a festmény is az intézményben várta, hogy valaki megvásárolja. Az Észak-Magyarország által koordinált árverés bevétele (300 ezer forint) is a zeneiskola alapítványának számlájára érkezett.

Szívből segített

A kis ünnepségen Csabay Csilla igazgató mondott köszöntőt. Kiemelte, nagyon köszöni Bogdán Pálnak a felajánlást, hiszen így Margarita édesanyja új művégtagot vásárolhat a kislányának, a mostanit ugyanis már kinőtte.
Margarita meghatódva annyit mondott, nagyon köszöni mindenkinek, aki átérezte az ő nehéz helyzetét, teljes szívéből mellette állt és segített neki. Azonban szeretné, ha senki nem sajnálná őt, mert minden gondot a háta mögött akar hagyni, és csak a jövőre gondolni.

Jó helyre kerül

Bogdán Páltól megtudtuk, a fővárosban él, egy multinacionális cégnél dolgozik. Szereti a képzőművészetet, festményeket is szívesen vásárol, Kozma István pedig kedvelt festői közé tartozik, az életútját is követi. Az interneten talált rá lapunk árverésről szóló cikkére. Az alkotás megvásárlásában természetesen nagy szerepet játszott Margarita története, de az is, hogy Pál szintén Erdélyben született és élt, Nagybányától 60 kilométerre, Máramaros­szigeten.

Kissé késve, de megérkezett az ünnepségre maga a festőművész, Kozma István is, aki úgy fogalmazott, az ember azért ember, hogy segítsen másokon. Boldog, mert tudja, hogy a felajánlott összeg jó helyre kerül, és Margaritáék valóban nagyon nehéz helyzetben vannak.
Az ünnepség elején Csabay Csilla igazgató és tanítványa, Mészáros Emma játszott négykezes zongoradarabokat. Érdekesség, hogy Emma rokonságban áll Kozma István festőművésszel.

ÉM-HE