Sikerül pótolni az AB hiányzó tagjait?

Szeptember 12-én négy alkotmánybírót választ a parlament, így a testület működése biztosított lesz. Kovács Péter és Bragyova András jelölésében már korábban megegyeztek a pártok, kedden pedig a négy parlamenti frakció közül három támogatta Lábady Tamás korábbi bíró és Holló András, a testület elnökének újraválasztását.

Jelenleg a működőképesség határára ért Alkotmánybíróság, mert csak legalább nyolc bíróval határozatképes a testület. Tersztyánszkyné Vasady Éva egy éven belül nyugdíjba vonul. Novemberben pedig a testület elnökének, Holló Andrásnak jár le a 9 éves megbizatása. Az Alkotmánybíróság október 12-én egyébként elnököt választ.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn egyeztetett a pártokkal az alkotmánybírák jelölésről. A megbeszélést követően elmondta, hogy Holló és Lábady újraválasztásást három frakció támogatja, az SZDSZ viszont ellenzi. Ennek ellére a parlament szeptember 12-én szavaz a testület tagjainak megválasztásáról.