Sikertörténet

Istenigazából nem értem, mi ez a kavarodás a legismertebb politikai pártok között már megint, gondolok itt a Szanticskával kapcsolatos, televízióból ismert PR filmre.

Kapizsgálni azonban lehet! A megyei Fidelitas egy sor kérdésre keresi a választ, szíve joga, még az is, hogy ezeket sajtóközlemény útján tárja napvilág elé. Ám a kérdések között található egy állítás is, miszerint „Magyarország jelenlegi, balliberális kormánya többszázmillió forintért reklámozza az uniós forrásokból sikereket elérő arcokat.” Hm! Egy picikét csípőficamos a dolog ebben a megfogalmazásban, mert – legalábbis nekem ez jött le a filmből – nem annyira az arcé a főszerep, mint egy programé, aminek finanszírozásához iksz összeget nyert egy, két, akárhány cég, szerveződés, nem sorolom. Hogy ezt valaki elmondja a filmen, na bumm! Hogy ebből valami kibillenni látszik, az a másik bumm! Hogy összességében mennyit költöttek a filmekre (tudni?) és milyen pénzből – számomra ez is kérdés lenne, így a nagyon nagyböjt idején. Lépjünk egyet. A filmből kitűnik, Szanticska nagy reklámot kapott. De a huszonkét szakképzésben részt vett közül csak kettő itteni illetékességű, a többi más abaúji településeken él. Ezekre is ráférne a hírverés. Ja, hogy a pályázat Szanticskáról ered? Meg ide van bejelentkezve a nagyobbik kormánypárt szóvivője? Talán ezek is tények. Mondom, istenigazából nem értem…

Serfőző László








hirdet�s