Sikernek tartja az LMP, hogy nyilvánosságra hozzák az esztergomi ÁSZ-jelentést

Üdvözli az LMP, hogy a hétfőn bejelentett közérdekű adatigénylésük után az Állami Számvevőszék nyilvánosságra hozza az esztergomi jelentését.

Sikernek tartja és üdvözli az LMP, hogy a hétfőn bejelentett közérdekű adatigénylésük után az Állami Számvevőszék (ÁSZ) úgy döntött: nyilvánosságra hozza az esztergomi jelentést. A párt – a Független Hírügynökséghez eljuttatott – közleményében emlékeztet, hogy az ÁSZ szabálytalanságok és mulasztások sorozatát tárta fel a fideszes Meggyes Tamás által vezetett előző esztergomi önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatban. Korábban úgy gondolták, hogy ezt a dokumentumot el akarják titkolni.
Most viszont az LMP és a nyilvánosság nyomására az esztergomiak és mindenki más is világos képet kaphat a város gazdasági helyzetéről – írják. Szerintük egyébként ahhoz, hogy Esztergom működése helyreálljon, az is szükséges, hogy a mostani politikai patthelyeztet előrehozott önkormányzati választással oldják fel és a jelentés ismeretében dönthessenek az új képviselőtestület összetételéről.

Az ÁSZ kommunikációs vezetője a Népszavának egyébként úgy nyilatkozott, hogy régóta folytatott gyakorlat a szervezetnél, hogy csak az elnök által aláírt, úgynevezett számvevőszéki jelentéseket hozzák nyilvánosságra, a város kapcsán pedig számvevői jelentés készült, tehát olyan, amelyet az elnök nem írt alá. Elmondása szerint annak érdekében, nehogy úgy tűnjön, mintha az ÁSZ titkolná az esztergomi önkormányzat előző, ez esetben éppen fideszes irányítású vezetésének gazdálkodásával kapcsolatos megállapításokat, úgy döntöttek, kérésre nyilvánossá teszik a jelentést, és ezután minden hasonló jelentést is, ha kéri valaki.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s