Sikeres évadot zártak a miskolci szimfonikusok

Miskolc, 2015. július 2., csütörtök (MTI) – Sikeres szezont zárt a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely a 2014-2015-ös évadban 93 koncertet adott, míg a megelőző évben 80-at – hangzott el a zenekar évadzáróján csütörtökön.

Hosszú és tartalmas volt az évad – mondta Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki a részletekről szólva hozzátette: 27 500 fizető néző előtt muzsikáltak, összességében ötezerrel nőtt a nézők száma, míg a zenekar saját bevétele a 2014. első fél évi 18,6 millió forintról az idei év első hat hónapjában 27,9 millió forintra emelkedett.

Kiemelkedőnek nevezte, hogy a zenekar visszatért a “pesti vérkeringésbe”, az elmúlt évadban kilenc koncertet adtak Budapesten, “ez a vidéki zenekarok között magas számnak tekinthető”.

Szólt arról is, hogy tíz év után újra visszakerültek a miskolci szimfonikusok a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, és játszhattak a Pesti Vigadóban is.

Megemlítette a három, teltházas új évi koncertjüket, a várszerenádokat, valamint azokat a koncerteket, amelyeket családoknak, köztük egészen kicsi gyerekeknek, várandós anyáknak szántak. Valamennyi előadás nagy siker volt – tette hozzá.

Az elmúlt évadban útjára indítottak egy új sorozatot is, amelyben miskolci általános és középiskolásokat vontak be. Ezeken a koncerteken a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusa, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium kórusa, valamint a Miskolci Egressy Alapfokú Művészeti Iskola növendékei léptek fel a szimfonikusokkal.

Az ügyvezető igazgató azt is hangoztatta: Miskolc, és a fenntartó önkormányzat egyaránt magáénak érzi a zenekart.

Gál Tamás, a zenekar karmestere, művészeti vezetője egyebek mellett arról szólt az évadzáró társulati ülésen: Miskolcon az első évadját töltötte, a város és a zenekar befogadta, tartalmas, izgalmas volt a szezon, jó döntés volt, hogy Miskolcot, az ország egyik legjobb szimfonikus zenekarát választotta.

– MTI –








hirdetés