Sikerekkel zárult az évad Miskolcon

Akt.:
Szászné Pónusz Krisztina és Kriston Tamás
Szászné Pónusz Krisztina és Kriston Tamás - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Negyven éve szolgáló tagjait köszöntötte a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

Promenád koncertekkel fejezték be az évadot a miskolci szimfonikusok, az évadzáró társulati ülést pénteken tartották meg. A rendezvényen köszöntötték a negyedik évtizede játszó Balajtiné Luterán Éva brácsást és Halász István fagott-szólamvezetőt. Az évad zenésze díjat Kriston Tamás koncertmesternek ítélték oda a zenekar tagjai.

szimfonikus-evadzaro15-st650

Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető elmondta, idén 81 koncertet adtak és több mint 46 ezren tapsoltak nekik a telt házas előadásokon. Budapesten, az Olasz Kultúrintézetben is elindítottak egy rövid zenei sorozatot, ezt a következő szezonban újra megszervezik. Bérleten kívüli koncertjeik is egyre népszerűbbek, köztük a közel kétezer néző előtt bemutatott, májusi Filmfónia 2.0 című szuperprodukció. Az ügyvezető többek között kiemelte még a gyermek- és ifjúsági programok sikerét is.

Tervei vannak

A zenekar új művészeti vezetője, Antal Mátyás külföldi útja miatt nem tudott eljönni az évadzáróra, de a korábbi tájékoztatóján elmondta, nagy tervei vannak a zenekarral. Szeretne sok vendégművészt hívni és szakmai napokat tartani az együttesnek.

DA


Nyárköszöntő hangverseny
Miskolc - Véget ért a zenei évad a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjével tegnap, a Nagyszínházban népszerű, vidám, könnyed dallamokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. ÉM