Séta az egészségért Nyíracsádon

Séta az egészségért Nyíracsádon
Október 2-án délután lányok, asszonyok népes serege gyűlt össze a helyi művelődési ház előtt, hogy sétára induljanak az Egészség hídja mozgalom keretében.

Katona Gyula polgármester előzőleg körlevélben juttatta el felhívását az intézményekhez, s a falu több pontján elhelyezett plakáton a lakosságot is megszólította az ügy érdekében. A séta előtt Patay Irén háziorvos szólt néhány szót az emlőrák korai felismerésének, a betegség megelőzésének fontosságáról, valamint a rendszeres szűrő- és önvizsgálat jelentőségéről, Varga Györgyné jegyző pedig ígéretet tett arra, ha valaki mozgáskorlátozottsága, vagy egyéb betegsége miatt nem tud beutazni a megyeszékhelyre az emlőszűrésre, több ember jelentkezése esetén igénybe vehetik önkormányzat kisbuszát.

A rövid megbeszélést követően több mint hatvanan indultak útnak Buzita tanya felé az oda-vissza mintegy nyolc kilométeres sétára. A jó hangulatú, vidám csapatot, mely út közben csaknem száz főre duzzadt, a falu végén Vereb Csaba várta két láda útravaló almával, Buzitán pedig rövid pihenőt tettek Kerezsi Gyula tanyáján, hogy erőt gyűjtsenek a hazafelé vezető úthoz.

K.Z.E.








hirdet�s