Gyárbezárás

2020.02.14. 19:00

Ózd: Kormányzati segítség a dolgozóknak

Az ABB ózdi üzemének bezárása után a kormányzat nem engedi el Ózd, és a munkavállalók kezét.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Az innovációs és technológiai miniszter szomorú eseményként jellemezte az ABB ózdi üzemének év végére tervezett bezárását azon a sajtótájékoztatón, amelyet a városban tett pénteki látogatása végén tartottak. Palkovics László ugyanakkor kifejtette: a kormány és több lehetséges befektető segítségével azon dolgoznak, hogy az előttünk álló hónapokban mindenki számára megnyugtató megoldást találjanak a kialakult helyzetre. Mint ismert, a cég több mint ezer alkalmazottját a 2020-as esztendő második felében leépítik, nekik több alternatívát is szeretnének nyújtani a munkaerőpiacon.

Kifutó termék volt

– A cégvezetés egyértelműen kinyilvánította, hogy ezt a döntést nem azért kellett meghozniuk, mert elégedetlenek lettek volna az ózdi emberek munkájával – tette hozzá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. – Egyszerűen arról van szó, hogy egy olyan terméket gyártottak Ózdon, ami kifutott, a jövőben már nem lesz létjogosultsága. A kialakult helyzet megoldására egy hat pontos programtervet dolgoztunk ki, amelynek részben már megkezdtük a feldolgozását. E mentén igyekszünk haladni az előttünk álló hónapokban is. A legjobb megoldás az lenne, ha a megüresedő csarnoknak találnánk gazdát, vagyis egy új befektető folytatná a tevékenységét ezen a helyen.

Támogatást nyújt a kormány

Palkovics László azt is elárulta, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyek szívesen nyitnának Ózdon telephelyet. Nyilván nem az ABB-hez hasonló létszámú foglalkoztatásra kell gondolni, de a kormány ehhez is támogatást nyújtana a cégek számára. Mint ahogyan azon dolgozók részére is, akik esetleg saját vállalkozás indítását fontolgatják.

– Több környező városból is jelezték már cégek, hogy szívesen foglalkoztatnák tovább a dolgozókat. Ez is egy megoldás lehet a családok számára, mi pedig az utaztatásban nyújthatunk segítséget – folytatta Palkovics László. – Ugyanakkor rövidesen a Digitális Erőműben létrehoznak egy irodát, ahol az érdeklődők, az ABB jelenlegi munkavállalói tájékoztatást kaphatnak a lehetőségekről, adott esetekben még az önéletrajzok elkészítésében is segítséget nyújtanak majd.

Komoly kihívás

Riz Gábor országgyűlési képviselő szerint a nagy multinacionális cég kivonulása Ózdról egy gazdasági folyamat eredménye. Ettől függetlenül fenntartja azt a néhány nappal ezelőtt tett kijelentését, hogy a jelenlegi városvezetés nem megfelelő kapcsolatot ápolt a településen működő nagy foglalkoztatókkal.

– Ismét nagyon szomorú eseményeket élünk meg Ózdon. A ’90-es évek elején a kohászat és a bányák zártak be, most pedig a legnagyobb foglalkoztató döntött a távozás mellett – fogalmazott Riz Gábor. – Számunka most az a legfontosabb, hogy a jelen helyzettől függetlenül az ózdiakat optimizmussal tudjuk megtölteni, a dolgozók számára jövőképet mutassunk. A foglalkoztatást a következő években is biztosítani kell, hiszen a családok megélhetését biztosítani kell. Az előttünk álló hónapoknak az a legfontosabb feladata, hogy a kialakult helyzetet a kormányzat segítségével megnyugtatóan rendezni tudjuk.

(A borítóképen: Balról Palkovics László és Riz Gábor a sajtótájékoztatón)

Kapcsolódó cikkünk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában