“Senki sem érezheti azt, amit mi érzünk”

Gyászol a falu
Gyászol a falu
Baskó – A hét végi baskói gyerektragédiáról a rendőrség csak szerdán adott szűkszavú hírt. A helybeliek sem bőbeszédűek. Az egész falu megrendült, mindenki magába zárkózik.

Itt mindenki ismeri a másikat, csak annyit mondanak, szörnyű, hogy ez a baleset ezzel a rendes, összetartó, egymásért éjt nappallá téve dolgozó családdal történt.

Virág a tragédia helyén


A szülők beengednek a házba, mutatják a négy és fél éves kisfiú fényképét, de azután kérik, se az ő nevüket ne írjuk ki, se a gyerek fényképét ne közöljük.

– Szülőt temetni is nagyon nehéz – mondja az anyuka, de gyereket még sokkal nehezebb. Négy gyerekünk van, két nagyobb és egy kisebb ennél a fiunknál. Még most sem hiszem el, hogy megtörtént, nem érzékelem magam körül a világot, tele vagyok nyugtatókkal és talán jobb is így. A kisfiunk mindennél jobban szerette az állatokat és a gépeket. Imádott együtt lenni az apjával, de ez kölcsönös volt, a férjem is vitte magával, ha csak tehette. Egy pillanat alatt történhetett az egész, esélye sem volt a kisfiunknak. Ma már csak egy virág jelzi az emlékét a tragédia helyszínén.

– Jönnek a kollégáim, a barátaim és vigasztalnak – mondja a szerencsétlenül járt kisfiú édesapja. – Köszönöm nekik, de senki sem érezheti azt, amit mi érzünk, és nem is kívánom senkinek, hogy át kelljen élnie hasonló helyzetet. Nappal még csak eltelik valahogy az idő a rengeteg nyugtatóval, de amikor reggel felébredek és odatéved a szemem a kisfiam helyére, akkor villámként hasít belém a fájdalom. Szörnyű érzés, hogy már nem kaphatom vissza. A mi traktorunkból nem tudott volna kiesni. Ez egy panorámaablakos MTZ volt. A fiam könyörgött, hogy velem jöhessen. Beindítottam a gépet, leengedtem az adaptert a földre, azt a szárzúzót, amelyet tavaly szeptemberben én választottam ki. Ennek a traktornak egyébként is van egy nagy alapzaja és rázkódása, a kisfiam pedig nekidőlhetett az ablaknak. Hetven centit sem haladhattam, amikor észrevettem, hogy kiesett a szárzúzó alá. Ez a gép egy tízcentis fát pillanatok alatt szilánkokra aprít. A kisfiamnak esélye sem volt…

Gyűjtenek a baskóiak

A baskói községháza falán fekete zászló jelzi a tragédiát. Dr. Szunyogh Szabolcs, Baskó körjegyzője lapunknak elmondta, erejéhez képest a helyi önkormányzat igyekszik segítséget nyújtani a családnak és a napokban gyűjtést is fognak indítani a településen.

A megyei rendőr-főkapitányságon annyit tudtunk meg, hogy a baleset keletkezésének körülményeiről szakértők bevonásával folytatják a vizsgálatot.
-bg-