Semmiből hirtelen három

Akt.:
Az ikrek (Lőrinc, Katalin és Liliána) még a kórházban karácsonyoznak
Az ikrek (Lőrinc, Katalin és Liliána) még a kórházban karácsonyoznak - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – A megyei kórház szülészetén évi 2600-ra esik egy hármas szülés. A fiatal pár életében ez volt az első.

Bár dr. Vojsánszki Éva (32) ügyvéd és párja, dr. Beke Sándor (33) fejlesztési vezető 2009-től házasok, mindössze három éve érezték úgy, hogy elérkezett az ideje a gyermekvállalásnak. Csakhogy sehogy sem akart besikeredni, maradt hát a lombikbébi-eljárás.

Kicsit megijedtek

– Három petesejtet termékenyítettek meg, mind a három embriót beültették, s mind a három megtapadt. A hatodik-hetedik héten már tudtuk, hogy hármas ikreink lesznek. Bár a lombikbébi-eljárásnál gyakoribb az ikerterhesség, s mi is számoltunk vele, azért megijedtünk, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy nagyobb az egészségügyi kockázat, elvetélhetek vagy számolni kell a halva születéssel. Felmerült az úgynevezett redukáltatás, ezt hármas terhességnél mindig felajánlják, de nem bírtuk rászánni magunkat – mondja Éva. Így viszont számítani kellett rá, hogy korábban születnek meg a hármasikrek, akikről a 19. héttől kezdve tudták a szüleik, hogy egyikük, fiú, a másik kettő lány. Így volt idejük a mindkettőjüknek leginkább tetsző nevek kiválasztására: Lőrinc, Katalin és Liliána. Megszületésükig azonban hivatalosan csak A, B és C magzatként jelölték őket.

Betűkből nevek

– Naponta kétszer estem át szívultrahang-vizsgálaton, így nagyjából „be lett lőve”, hol helyezkedik el az A, a B és a C magzat. Nagyjából hasonlóan viselkedtek, nem tapasztaltam különbséget a mozgékonyságukban sem, csak épp nem mindig egyszerre jött rájuk a mocoroghatnék – avat be Éva.

Minthogy a három ikerbaba súlykülönbsége növekedést mutatott, 32 hét és 4 nap után császármetszéssel segítették világra őket. Lőrinc 1740, Katalin 1350, Liliána 1320 grammal született. Rögvest a koraszülöttosztályra vitték át őket. Eddig csak a kisfiút szoptathatta az édesanyja, a kislányok még nem voltak elég erősek hozzá. A kisfiút is csak kétszer emelhette emlőjére, mert Évát elkapta a torokfájás. Nem mehet be hozzájuk, míg meg nem gyógyul, csak üvegfalon át láthatja kicsinyeit.

A fészek kész

Annál inkább készülnek azonban a fogadásukra. Ahhoz, hogy hazavihessék őket, el kell érniük a 2000 grammot.

– Egy hetvenöt négyzetméteres társasházi lakásban lakunk. Babonából csak egy hónapja mertük belekezdeni a gyermekszoba berendezésébe. A férjemnek jutott az oroszlánrész, én csak a kiválasztásban segíthettem, katalógusok alapján, a kórházból. Nagyon sok ruhaneműt kaptunk az ismerősöktől, barátoktól, rokonoktól, az önkormányzat pedig felajánlott egy segítőt. A napokban adták át a nagyszülők az ajándékot: egy hármas, mózessal, sportüléssel felszerelt babakocsit.

– Sajnos, az ünnepeket nemigen tölthetjük együtt, de azért máris nagyon más lesz ez a karácsony háromgyerekes szülőkként, mint a tavalyi, amikor csak sóvárogtunk egyetlen gyermek után.

– Szalóczi Katalin –