Semjén: meg szeretnénk állapodni az IMF-fel, de nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben

Budapest, 2012. október 9., kedd (MTI) – Semjén Zsolt az M1 Az Este című műsorában kedden azt mondta, Magyarország meg szeretne állapodni az IMF-fel, de “nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben”.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese arra a kérdésre, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a miniszterelnök miért tartotta fontosnak, hogy ezt a témát érintse, azt felelte: akkor lehet erős külhoni politikát folytatni, ha van egy erős Magyarország. A nemzetpolitika egyik részét jelentik a különböző támogatási formák, az állampolgárság, de mindezek csak akkor valósulhatnak meg, ha van egy erős anyaország – fejtette ki, hozzátéve: Magyarország erős ország.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta: a gazdasági válság idején nem lehet megkerülni a gazdaság helyzetét érintő kérdéseket. Minden egyes olyan ország, ahol magyar közösség él, a gazdasági válsággal szembesül, és nem mindegy, Magyarország milyen helyzetben van, a magyar kormány mit gondol erről. Amikor a politikai vezetők találkoznak, akkor gazdasági témák is napirendre kerülnek – jegyezte meg.

Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint a válságot tekintve nem könnyebb a helyzet Szlovákiában, mint bárhol máshol Kelet-Közép-Európában.

Kelemen Hunor kérdésre válaszolva azt mondta: kedden találkozott Orbán Viktorral, és amikor szükségét érezte ő vagy a kormányfő, akkor mindig tudtak egyeztetni, még sosem talált visszautasításra.

Ezt a stúdióban jelen lévő Semjén Zsolt is megerősítette.

Berényi József egy másik felvetésre – lát-e esélyt arra, hogy a szlovák kormány megváltoztassa a nyelvtörvénnyel és az állampolgársággal kapcsolatos álláspontját – úgy válaszolt: “ha nem látnánk esélyt, nem csinálnánk”. Szerinte mindig adódnak olyan helyzetek a politikában, amikor szükség van a magyar szavazatokra, a magyar támogatásra külföldön.

– MTI – 

Címkék: ,







hirdet�s