Sem Fodor sem Kóka nem foglalkozik a kedden nyilvánosságra hozott támogatói listával

Sem Fodor Gábor (SZDSZ) kampánystábja, sem Kóka János (SZDSZ) nem tulajdonít túl nagy szerepet, annak a kedden nyilvánosságra hozott listának, amelyen az szerepel, hogy a két elnökjelöltet hány párttag, szervezet, illetve választmány jelölte elnöknek az SZDSZ -n belül. A lista alapján egyébként jelenleg a gazdasági miniszternek van nagyobb esélye az elnöki posztra, de ő is és Fodor Gábor környezete is részeredménynek tekinti az ajánlásokról összegzett adatokat. Az SZDSZ március végi küldöttgyűlésén választ új elnököt.

Kóka János szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, bár most úgy tűnik az ő támogatottsága a nagyobb az SZDSZ – belül, nem foglalkozik a kérdéssel, az adatokat ugyanis csak részeredménynek tekinti és március végén szeretne nyerni, a liberálisok tisztújításán. Gulyás József, Fodor Gábor kampányát vezető liberális politikus a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében ugyancsak arra hívja fel a figyelmet, hogy nem a megyék és a fővárosi választmány választ majd március 31-én, hanem a küldöttek. Éppen ezért úgy gondolják, hogy nem bír jelentőséggel, hogy hány tag, és hány csoport jelölése áll a jelöltek mögött, ahogyan az országgyűlési választásokon sem a leadott kopogtató cédulák döntik el az eredményt – olvasható a közleményben.

Az SZDSZ -ben egyébként korábban nem volt gyakorlat, hogy az elnökjelöltekre érkezett ajánlásokat nyilvánosságra hozzák. A mostani elnökjelölés másik érdekessége, hogy Kóka János alapszervezetében, a II. kerületi SZDSZ -ben, nem a minisztert, hanem Fodor Gábort jelölték elnökének, amit Kóka János úgy kommentált, hogy egyszerűen kevesebben mentek el az ő támogatói közül, mint Fodor Gábor szimpatizánsai közül

Az SZDSZ honlapján kedden megjelent ajánlások alapján Kóka Jánost 297, míg Fodor Gábort 117 párttag támogatja. A pártszervezetek közül is több – 64 – jelölést gyűjtött be Kóka János, míg riválisa csak 42-t. A két elnökjelöltet egyaránt 2-2 választmány támogatja. Fodor Gábor és Kóka János március 20 -án nyilvános vitában ismereteti elnökjelölti programját.

Az SZDSZ március 30 -31-én tartja tisztújító küldöttgyűlését. Itt megválasztják az új elnököt, valamint a liberális küldöttek döntenek majd arról, hogy kik lesznek a párt Országos Tanácsának és Ügyvivői Testületének tagjai. Kuncze Gábor jelenlegi pártelnök még október elején jelentette be, hogy nem jelölteti magát elnöknek a tavaszi tisztújítón.



Sporthírek






hirdet�s