Segítsünk együtt a berzéki óvodásoknak! – Apa már a virágokban lakik

Beri Julianna két gyermekével, Leventével és Danikával
Beri Julianna két gyermekével, Leventével és Danikával - © Fotó: Bujdos Tibor
Berzék – Idén a berzéki óvodásokat szeretnénk támogatni karácsonyi Segítünk! akciónkkal.

Négy gyermekével maradt magára szeptemberben a Berzéken élő Beri Julianna. A férje tragikus autó­balesetben halt meg a település főutcáján, a kocsit nem ő vezette. Az édesanya szorongva gondol a karácsonyra, mint mondja, ezután már az ünnepek sem lesznek olyanok, mint azelőtt voltak.

Julianna két középső gyermeke a berzéki óvoda növendéke. Lapunk ebben az évben ennek az intézménynek ajánlja fel karácsonyi Segítünk! akciója adományait. Ez volt az egyik oka, hogy ellátogattunk az apa nélkül maradt családhoz. Csak két gyermeket találtunk otthon, a 3 éves Leventét, aki beteg lett, azért nem ment aznap óvodába és a másfél éves Danikát. A 13 éves Milán iskolában, az 5 éves Valentina pedig az oviban volt.

Julianna fekete ruhában fogadott bennünket, könnyes szemmel idézte fel azt a tragikus, szeptemberi napot, ami után szinte kilátástalanná vált a család helyzete.

Születésnap volt

– Épp Levike 3. születésnapját ünnepeltük, a szomszédok átjöttek felköszönteni őt. Egyikük megkérte a férjemet, hogy menjenek el kocsival a testvéréhez. El is indultak együtt. Körülbelül fél óra múlva hívott az egyik ismerősöm, hogy szaladjak gyorsan, mert baleset történt. Mire odaértem, már sokan tolongtak a helyszínen, én azonban nem gondoltam még akkor sem, hogy nagy baj történt. Megsimogattam a férjem karját, de nem reagált, eszméletlen volt. Kivágták az autóból, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. Akkor is arra gondoltam, hogy a kórházban meggyógyítják, aztán minden rendbe jön, folytatódik az életünk tovább. Még aznap megműtötték. Elállították a belső vérzését és kivették a lépét. Az orvos azt mondta, túl van az egyik életveszélyen, de az éjszaka kritikus lesz, minden azon múlik, hogy az agya hogy fog működni. Éjjel fél 1-kor jöttem haza. Reggel 8-kor már ismét a kórházban voltam, akkor azt mondták, hogy nem sok esély van a férjem életben maradására, mert az agya nagyon súlyosan megsérült. Alig egy órával később pedig közölték, hogy meghalt – idézi fel a tragikus perceket Julianna. – Lesújtott a hír, és azt gondoltam, hogy nincs tovább. Csak az a gondolat tartott életben, hogy a gyerekek miatt erőt kell vennem magamon, őket fel kell nevelnem. A nagyfiam, amikor megtudta, hogy az apja meghalt, teljesen összetört. A kislányom azóta is mindennap sír az apja után. Levike pedig, amikor elmentünk a temetőbe, azt mondta, apa a virágban lakik. Ahhoz az oszlophoz ki szoktunk menni gyertyát gyújtani, aminek a kocsi nekicsapódott.

Jó családapa volt

Julianna nagyot sóhajt, nem bírja könnyek nélkül az emlékezést.

– Tibi rendkívül vidám ember volt. Állandóan énekelt, a zene volt a mindene. Több helyen is dolgozott, legutóbb egy arnóti gyárban. Jó család­apa volt, mindig talált valamilyen munkát, igyekezett mindent előteremteni, hogy a gyerekek semmiben se szenvedjenek hiányt. Amikor közmunkásként dolgozott itt Berzéken, a polgármester csak úgy emlegette, hogy a dalos pacsirta, mert munka közben is énekelt – sorolja Julianna.

Megtudjuk azt is, most a négy gyerekekkel havi 93 ezer forintból élnek. Az árvasági ellátást még nem sikerült elintéznie. Nehéz ennyi pénzből megélni, hiszen a gyerekek gyakran betegek, a gyógyszerek pedig drágák. Valentinát hamarosan műteni fogják sérv miatt. Télre Juliannának tüzelőt kellett vennie, az elvitte a pénzük nagy részét. Amiatt is aggódniuk kell, hogy jelenleg albérletben laknak, de a ház végrehajtás alatt van, bármikor az utcára tehetik őket.

Hegyi Erika


Amire szükség lenne

Az idei karácsonyi Segítünk! akciónk adományait a Berzéki Perczel Mór Óvodának ajánljuk föl. Az intézménynek nagy szüksége lenne a testnevelés foglalkozásokhoz szükséges tornaszerekre: labdára, karikára, babzsákokra például. Az udvari foglalkozásokhoz gyerekméretű kertészkedő szerszámokra, műanyag fűnyíróra, talicskára, műanyag teherautóra vagy traktorra. Örülnének a benti foglalkozásokhoz színes papíroknak és színes ceruzáknak.

Várjuk a felajánlásokat Juliannának és négy gyermekének is. Nekik tartós élelmiszerre, gyermekruhákra, tüzelőre és anyagi támogatásra lenne szükségük. Az adományokat december 16-áig fogadjuk szerkesztőségünkben. Címünk: Miskolc, Zsolcai kapu 3.

Tegyük szebbé együtt a berzéki gyerekek karácsonyát!


Berzéki ovisok az óvónénivel
Berzék - Idén a Berzéki Perczel Mór Óvoda kis növendékeit szeretnénk támogatni karácsonyi Segítünk! akciónkkal. Berzéken hamar rátalálunk az óvoda épületére, a kis sárga házra, az iskola mellett. A gyerekek itt is vidámak és elevenek, mint minden más gyermekintézményben, az egyik csoportban épp ...

Csütörtökön lapunk munkatársai dobták be a nagy piros dobozba az első ajándékokat
Miskolc - Segítsünk együtt a Mikulásnak, hogy meglephesse a sérült gyermekeket. Közeleg a december, és valószínűleg már a Mikulás is töltögeti a csomagokat, hogy minden gyereknek örömet szerezhessen. Ebben az Észak-Magyarország is szeretne neki segíteni. Az idén ismét csokigyűjtő ak­ciót i...