Segítség a rászorulóknak az MSZP-től

Segítség a rászorulóknak az MSZP-től
Segítség a rászorulóknak az MSZP-től
Miskolc – Több mázsa, mintegy 50 zsáknyi ruhaneműt, cipőt, ágyneműt, takarót gyűjtött össze a rászorulóknak a miskolciak segítségével az MSZP. Az adományokat – amelyeket a Baloldali Nőtagozat tagjai válogattak át és csomagoltak – pénteken adták át az Egy Esély Civil Szervezetnek.

Ez az egyesület vállalta, hogy eljuttatják a felajánlott dolgokat a szegényekhez, a krízishelyzetben élőkhöz Miskolcon, a város környékén, illetve a megyében. Dr. Varga László országgyűlési képviselő és dr. Simon Gábor önkormányzati frakcióvezető elmondták: csakúgy, mint évek óta, idén is jótékonysági akciókkal próbálnak segíteni a rászorulókon. Az idei akcióknak a ruhagyűjtés csak egy része, hiszen egyrészt egész évben várják a tartósélelmiszer-adományokat, másrészt karácsony előtt ételosztást is szerveznek az Újgyőri főtéren – ismertették. Hangsúlyozták: a kormányzatnak és a városvezetésnek olyan politikát kellene folytatnia, hogy minél kevesebb ilyen akciót kelljen szervezni.

ÉM