Segítünk: Lőköséknél fényesebbre fordul

Egy éve élnek három gyermekükkel sötétben. Ha kifizetik a számlákat, nem futja élelemre, ruhaneműre. Olvasóinktól kértek segítséget.

Bő egy hét alatt sok minden történt a boldvai Lőkös családban. A róluk szóló cikk után többen is segítettek rajtuk.
Sajnos egy szomorú esemény is közbejött: a családfő édesapja elhunyt, ez nyilvánvalóan beárnyékolta az örömüket.
– A cikk után felkeresett bennünket egy miskolci házaspár. Elmondták, az ő gyerekeik már kiröpültek, nem szorulnak segítségre, így másokon igyekeznek segíteni. Élelmiszereket, tisztítószereket hoztak, továbbá 40 ezer forint készpénzt is. Ez jól jött édesapám temetéséhez. De azt is megígérték, a férj munkatársa segít a villanyóra bekötésében, hiszen erről nekünk kell gondoskodnunk – számolt be Lőkös Tibor. – Így hamarosan már lesz áramunk.

A kevés is sokat ér
Az első segítséget követte a többi: egy nyugdíjas bácsi 4 ezer forintot küldött, a csekkre ráírta, reméli ennyi is segítséget jelent. Egy másik idős ember Kazincbarcikáról 60 kilónyi ruhaneműt juttatott el hozzájuk. Egy miskolci hölgy a kórházban olvasott róluk. Kijött egy napra, hogy találkozzanak, ő 12 zsák ruhaneműt adott át. Ígért még több mindent, de egyelőre vissza kellett térnie a kórházba. Egy olvasónk szerkesztőségünkbe hozott be gyermekruhákat, főként a kislányra és a kisebb fiúra valót, tőlünk szállította haza Tibor.

„Nem pocsékoljuk el”
– A gyerekek nagyon örültek. Kevesebb holmi a nagyfiúnak jutott eddig, de azért neki is akadt. Semmit nem pocsékolunk el. Ami ránk és a mieinkre nem jó, azt továbbadjuk a sógoroméknak. Náluk öt gyermek van, az egészen picitől fölfelé, mint az orgonasípok. Néhányan megszóltak bennünket, hogy szégyent hoztunk a családra, de mi nem így gondoljuk. Hálával gondolunk mindenkire, aki segített rajtunk, és aki még segíteni fog. Nagyon köszönjük az Észak-Magyarországnak is a segítséget.

Az adatok
Mekkora ruha, cipő kell a gyerekekre?
István 13 éves, 45 kiló, 167 cm magas, 45-ös lábbelit hord;
Krisztina 9 éves, 56 kiló, 156 cm magas, 37-es a lábmérete;
Zsolt 6 éves, 140 cm magas, 40 kiló és 32-es a lába.

Címük: Boldva, István király u. 50. sz.

Mobil: 06-70-261-01-95

Címkék: , ,







hirdet�s