Segélykoncert az árvízkárosultakért

Segélykoncert az árvízkárosultakért
Miskolc – Négy órás szuperkoncert az árvízkárosultak javára: jegyek még kaphatók.

Neves fellépőkkel, egy egész estét betöltő könnyűzenei koncertet rendez a megye árvízkárosultjainak megsegítésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és az általa megjelentetett Kulcs Magazin június 2-án, este 6 órától Miskolcon a városi sportközpontban. A mintegy négy órásra tervezett monstre rendezvényen fellép Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra, Csézy, a Crystal, a Disco Express, az Edda, Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Király Viktor, Komár László, Rúzsa Magdi, SP, Szekeres Adrien és a V-tech. A szervezők a koncert teljes bevételét a megye árvízkárosultjainak megsegítésére ajánlják fel.

Orosz Gábor, a Kulcs Magazin felelős kiadója lapunknak elmondta: sok jegyet eladtak a hétvégén is, hiszen szórakozóhelyeken és más rendezvényeken is népszerűsítették a segélykoncertet. Szerdáig 1000 forintért lehet megvásárolni a jegyeket, ezután már 1500 forint lesz, és a helyszínen is lehet majd kapni.

Orosz Gábortól azt is megtudtuk, hogy kevesebb, mint két hét alatt állt össze a műsor, és ez annak köszönhető, hogy az általuk megkeresett zenészek, szinte kivétel nélkül, azonnal igent mondtak a felkérésre. Igyekeztek olyan művészeket megkeresni, akik kötődnek is megyénkhez.

A rendezvény fő támogatója a Holcim Hungária Zrt. Kiemelt médiatámogatója lapunk, az Észak-Magyarország, internetes hírportálunk, a Borsod Online és a Juventus Miskolc rádió.

Támogatói jegyek elővételben június 1-jéig 1000 forintos áron kaphatók Miskolcon a Tourinform irodákban (Városház tér 13 és Mindszent tér 1.), a megyei önkormányzat portáján és a Géniusz Könyváruházban.








hirdet�s