Segélykoncert a Vígszínházban az árvízkárosultakért

Koncertet rendeznek vasárnap az árvízkárosultak megsegítésére vasárnap a Vígszínházban. A rendezvényen Halász Judit és zenekara szórakoztatja majd a közönséget.

A segélykoncert vasárnap, délelőtt 11 órakor lesz Budapesten, a Vígszínházban. Az eseményen Halász Judit és Zenekara – Anti Tamás, Bartha Tibor, FODO, Födő Sándor, Móricz Mihály, valamint Bánki Tamás – lép fel, akik a Csiribiri című zenés műsorukat játsszák majd el. A teljes bevételt – a színház társulatával és a dolgozóival együtt – az árvízkárosultaknak ajánlják.

A társulat tagjai személyesen fogadják az előadásra érkező gyerekeket, ebben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója Bakondi György vezérőrnagy képviseletében Ambrusz József, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Sajtó és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályvezetője, valamint és Töttős Györgyi szóvivő is részt vesznek.








hirdet�s