Friss hírek

2008.10.20. 14:00

Tiszta fejjel kampányolnak Tóth Gabiék - már dala is van a diszkóbalesetek elleni kampánynak

<p>Már dala is van a rendőrség által a diszkóbalesetek ellen indított "Tiszta fejjel" kampánynak. A dalt hétfőn mutatta be a rendőrség és a munkában közreműködő énekesek az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai központjában. A dal népszerűsítésében részt vesz a Magyar DJ Szövetség, a Viva Tv és Jáksó László is.</p>

Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn újságírók előtt elmondta, hogy az év első kilenc hónapjában 221-el kevesebb ember halt meg a közutakon, mint az elmúlt évben. Negyedével csökkent a halálos - és az ittasan okozott balesetek száma is, vagyis látszanak a rendőrségi kampányok hatásai. Ide tartozik a nyáron elindított "Tiszta fejjel" diszkóbalesetek elleni kampány, aminek vándorkiállítása már 13 megyében járt.

Európai összehasonlításban egyébként jól halad Magyarország az úgynevezett "Fehér könyvben" foglalt uniós vállalások teljesítésében. (A Fehér könyvben megfogalmazott legfontosabb cél, hogy Európában a balesetben elhunytak számát 2010-re a 2001-es szint felére csökkentsék.) Az elmúlt évben szinte minden uniós országban romlottak kissé a baleseti statisztikák, Magyarországon azonban tovább javult a baleseti kép. Igaz, az eddigi adatok alapján mindössze 3 uniós ország tudja majd teljesíteni a Fehér könyv elvárásait.

A tiszta fejjel dalát - amit Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője slágergyanúsnak nevezett - Lola, Tóth Gabi, Völgyesi Gabi, Puskás Peti, Márk, Molnár Tamás és Gáspár Laci közösen énekli. A dal egy végzetesnek ígérkező autós kalandról szól, a dal végére kiderül, hogy csak egy álom volt. A dalt Szabó Zé és Kyoto szerezték.

A dal egyik népszerűsítője, Jáksó László azt mondta, hogy bár nem szerepel a klipben, de vannak gyerekei és nem akar megölni senkit - ezért vállalta a népszerűsítést. "Sosem volt kérdés, hogy iszom-e mikor vezetek" - mondta Jáksó.

A "Tiszta fejjel" kampány két reklám spotja is nyert a napokban egy közlekedésbiztonsági konferenciához kapcsolódó filmszemlén, Párizsban. A 30 másodperces kisfilmek a zsűri különdíját kapták. a filmek egyike már több tévécsatornán is látható.

Közben egyébként már 350 ezer aláírója van az Ittas Vezetés elleni Chartának, - ahogy Bencze József főkapitány fogalmazott, másfél népszavazásnyi aláírás gyűlt össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!