Science Múzeum: áttervezték

Akt.:
Science Múzeum: áttervezték
Miskolc – A városvezetés szerint átgondolatlan volt a projekt, amit elődjeiktől örököltek.

„Az MSZP-s városvezetés egy megalapozatlan, átgondolatlan projektet indított el, amelyről menet közben derült ki, hogy a rendelkezésre álló forrásokból nem lehet megvalósítani – így reagált közleményében az önkormányzat a hétfői DK-s sajtótájékoztatóra, amely azt firtatta, hogy miért csúszik a Science Múzeum-beruházás, miért kerül az eredeti tervben szerepelteknél egymilliárddal többe.

A városházi közlemény arra is kitért, a mostani városvezetés többek között a fentiek okán tett feljelentést hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen. Kifejti, a fűtőmű-rekonstrukciót a korábbi városvezetés úgy képzelte el, hogy mellette megépül magánberuházásban a rockmúzeum, közös bejáratot terveztek a két létesítménynek, a fűtőműben semmilyen kiszolgáló szolgáltatás nem szerepelt, a büfé, kávézó csak a rockmúzeumban működött volna. Az egész tervről világosan látszott, hogy a fűtőmű önállóan nem valósulhat meg, nem fenntartható. Mivel a rockmúzeum nem valósul meg – már idő sincs befejezni –, ezért jelentős áttervezés vált újra szükségessé.

Kriza Ákos polgármester a közgyűlés legutóbbi ülésén kijelentette, év végén átadják a beruházást. A szocialisták szerint nem visszafelé kellene mutogatni.

ÉM


Ki a hibás a Science Múzeum miatt?

Miskolc – A város szerint az MSZP a felelős, az MSZP szerint ideje véget vetni a visszafelé mutogatásnak. tovább »

Közlemény – DK: Kérdések a Science Múzeum kapcsán

Miskolc – A hétfői sajtótájékoztatót Kriza Ákos vasárnapi beszéde inspirálta. Hivatkozott arra, hogy Széchenyi és Dessewffy együtt működött a haza érdekében. Kormány oldal és ellenzék képes volt együtt dolgozni. Odafigyeltek a másik javaslataira, vitatkoztak és feleltek a kérdésekre amiket feltettek egymásnak. tovább »

Közlemény – A miskolci városvezetés válasza a Science Múzeum kapcsán

Miskolc – Tompa Sándornak a Science Múzeummal kapcsolatos kérdéseit inkább saját magának, és egykori MSZP-s képviselőtársainak kellene feltennie! tovább »









hirdet�s