Science: közérdekű adatokra gyűjt egy civil

Akt.:
Még tart a nyomozás
Még tart a nyomozás
Miskolc – Több mint 100 ezer forintot kérne a városfejlesztési cég a Science Múzeummal kapcsolatos adatokért.

Sokadszorra mondott nemet a miskolci képviselők többsége szerdán arra, hogy napirendre vegyék a Demokratikus Koalíció (DK) javaslatát, miszerint a Fűtőmű-Science múzeum ügyének kivizsgálására hozzanak létre ideiglenes bizottságot. A DK az év elejétől szinte minden közgyűlési ülésre beterjesztette ezt az indítványát – volt, amikor a szocialista frakció tagjai is csatlakoztak a kezdeményezéshez –, így a májusi ülésre is, de ezúttal is sikertelenül. Dr. Kriza Ákos polgármester legtöbb esetben azzal érvelt a napirendre vétel ellen, hogy az ügyben ő már feljelentést tett és folyamatban van a nyomozás.

Elálltak a beruházástól

Arról lapunk is beszámolt, hogy tavaly szeptemberben a polgármester bejelentette, a város eláll a beruházás megvalósításától. Ezáltal pedig az önkormányzatnak visszafizetési kötelezettsége is keletkezett. Információnk szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumától a miskolci önkormányzat részletfizetési lehetőséget kért és meg is kapta.

Hogy miért is nem épül meg soha a Science Múzeum, és hogyan dőlt be a beruházás, erre sokan kíváncsiak, köztük az Avasalja blog szerzője is. Civilként többször próbált közérdekű adatokat kérni ezzel kapcsolatban a polgármesteri hivataltól, majd a Miskolci Városfejlesztési Kft.-től. Kálváriájáról lapunk is beszámolt, nevezetesen, hogy elektronikus levelei valamiért nem érkeztek meg a címzetthez, ezért úgy döntött, személyesen viszi be kérdéseit a hivatalba.

Szendvics ára

Erre már kapott választ, ami egy részletes számla volt. Mint írja: „eget verő összeg” szerepelt rajta. Az általa kért adatokért, ami 1207 oldal, 120 700 forintot kért a városfejlesztési cég, ami áfával együtt 153 289 forint. Mint a blogon olvasható, az összeg az iratok másolási díja lenne. „Ezek szerint Miskolcon nem használnak számítógépeket… Ami így 2016-ban megdöbbentő” – fogalmazott a blogger.

A blogíró ezek után úgy döntött, gyűjtést szervez, hogy összejöjjön a 150 ezer forint. Szerinte van rajta kívül még 150 kíváncsi ember, aki – írja – egy szendvics áráról le tud mondani, hogy kiderüljön, mire ment el másfél milliárd forint.

Hátráltatná

Persze az önkormányzatnál is érdeklődtünk, hogy miért nem támogatja a városvezetés az ellenzék által javasolt bizottság felállítását. Szabó Máté, a Sajtó- és Kommunikációs Osztály vezetője válaszolt kérdésünkre:

„A Science Múzeum ügyében egy belső vizsgálat eredményeként 2014 augusztusában dr. Kriza Ákos polgármester kezdeményezésére indult rendőrségi nyomozás, amely jelenleg is tart. Az ügyön képzett nyomozók dolgoznak, egy laikusokból álló bizottság valószínűleg inkább hátráltatná, mint segítené az igazság megismerését. Bízunk benne, hogy az ellenzéki képviselők sem ezt szeretnék”.

Nincs szükség állagmegóvásra

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az önkormányzat belső vizsgálatának részletei nyilvánosak-e. De megtudtuk, ezeket átadták a rendőrségnek, a nyomozás lezárásáig az adatok nem nyilvánosak.

Azt is megkérdeztük, a félkész épületen mennyibe kerül az állagmegóvás, de az önkormányzat szerint felújított, átalakított épületről lévén szó, ilyen költség egyelőre nem merült fel. „A fűtőmű jövőbeni hasznosítására több alternatíva is van, ezekről azonban csak a nyomozás lezárását követően dönt majd az önkormányzat” – tájékoztatott Szabó Máté.

Mennyiből lehetett volna megmenteni a projektet? – kérdeztük. „Az előző városvezetés a beruházást valótlan adatokra épülő üzleti tervvel, és teljesíthetetlen indikátor-vállalásokkal indította el, ami azonban csak az építkezés leállítása előtti időszakban derült ki. Ezért a projekt „megmentése” esetén az önkormányzatnak ahhoz, hogy az építkezés befejeződhessen, saját erőből az addigi ráfordítások mellett még 1,2 milliárd forintot kellett volna kifizetnie. Ráadásul a valótlan adatokra alapozott tervezés miatt a Science Múzeum önmagát nem lett volna képes fenntartani, működtetési költségei már néhány év alatt is jelentősen meghaladták volna a visszafizetendő összeg – 1,3 milliárd forint – nagyságát” – válaszolta Szabó Máté.

Kezdetben volt az EKF

Közel tízéves történet zárult le azzal, hogy 2015. szeptember 10-én dr. Kriza Ákos polgármester bejelentette, eláll a város a Science Múzeum megvalósításától. Többszöri határidő-módosítás, plusz ráfordítások után ez lett a vége a projektnek. 2006-ban kezdődött, Miskolc Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatában szerepelt ugyanis elsőként a Science Múzeum létrehozása. 2008-ban a kormány pályázatot írt ki, hogy az EKF-en nem nyert városok egy-egy ötletüket megvalósíthassák. 2009-ben, több fordulót követően a város elnyerte a támogatást, 1,7 milliárd forintot, amihez 196 millió forint önrészt kellett biztosítania.

– N. Szántó Rita –



Sporthírek






hirdetés