Sci-fibe illő gyógymód

Akt.:
Dr. Molnár Attila Ricsi kutyával
Dr. Molnár Attila Ricsi kutyával - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Rádiófrekvenciás hullámterápiával gyógyíthatatlannak hitt állatokon is sikerült segíteni.

Egyedülállóként honosította meg dr. Molnár Attila állatorvos a hullámterápiát Magyarországon, amivel olyan súlyos állatbetegségeket is sikerrel kezelt már, mint például a FIP, más néven a macskák fertőző hashártyagyulladása, macska AIDS, vagy a veseelégtelenség különböző formái. Solymári rendelőjébe az ország más tájairól is rendszeresen fogadja az aggódó, gondos gazdákat beteg kedvenceikkel.

– Szlovákiában egy jó barátom révén ismerkedtem meg az eljárással, amely Csehországban már korábban elterjedt. Az ő cége gyárt rádióhullámokat kibocsátó, úgynevezett plazmagenerátorokat – tudtuk meg a szakembertől.

Fájdalommentes eljárás

– A technika az 1930-as évekre vezethető vissza. Akkor fedezték föl, hogy a kórokozók bizonyos alacsony frekvenciájú rezgések hatására szétesnek, úgy, hogy az állat közben nem érez semmit. Különböző betegségekhez másfajta frekvenciatartományok köthetők, amelyek a gépbe beprogramozva váltakoznak. Száz körüli ilyen panel rotálása lehetséges, és tíz perctől egy óráig terjedhet egy-egy kezelés. Az állatnak nincs más dolga, csak hogy a hatókörön belül maradjon. Az utólagos kontrollvizsgálat során döntjük el, hogy szükséges-e újabb alkalom. A súlyos esetekben ez átlagosan tíz kezelést jelent – magyarázta dr. Molnár Attila.

AIDS-ből gyógyult cica

– Tavaly ősszel kaptam kipróbálásra egy plazmagenerátort, és kérték tőlem, hogy készítsek esettanulmányokat a hatásáról. Az állatoknak, akiken megpróbáltam az eljárást, már nem volt vesztenivalójuk. Azzal találkoztam, hogy sikerült olyan súlyos kórképeket is orvosolnom, amelyek előtt a hagyományos gyógyászat is leteszi a fegyvert. Ezekben a betegségekben maximum elérhető egy darabig a szinten tartás, majd általában előbb-utóbb az állat kíméletes elaltatása következik. Egyik első esetem egy kiterjedt bőrgombássággal és veseelégtelenséggel küzdő AIDS-es, vagy más néven FIV-es orosz kék cica volt, aki két hónap kezelés után tünetmentes lett, gyönyörű ezüst bundája pedig hiánytalanul visszanőtt. Nemrég gyógyult meg egy súlyos tüneteket mutató, laborvizsgálattal igazolt FIP-es cica, Rocco is, akinek az elején hetente háromszor kellett járnia, de olyan gyorsan jobban lett, hogy mára havonta szükséges csak eljönnie. Azt még további vizsgálattal ellenőrizni kell majd, hogy a kórokozók teljesen eltűntek-e a szervezetéből, de lényegében huszonöt kezelés után teljesen tünetmentes – mondta.

Nem volt vesztenivaló

Csabainé Lőrincz Marianna befogadott, idős cicája, Pocok, két súlyos betegségből is meggyógyult a frekvenciakezelés hatására.

– Pocok nevű cicám nagyon levert volt, köhögött, felszaladt a láza, rengeteget ivott és pisilt, viszont nem igazán evett, és borzasztóan lefogyott. Először akut veseelégtelenséget diagnosztizált nála a doktor úr. Mivel nem volt más reményünk, belevágtunk a kezelésbe, bár akkor még csak kísérleti jelleggel alkalmazták. Körülbelül két-három napos különbséggel kellett járnunk néhány hétig, de már az első alkalom után érezhető volt a javulás, elmúlt a macska étvágytalansága. Aztán egy gyors tesztet készített rajta dr. Molnár Attila és megállapította, hogy fertőző hashártyagyulladásban is szenved, amit gyógyíthatatlan betegségnek tartanak más orvosok. Néhány alkalom után már erre kezelte, és kapott mellé immunerősítő cseppeket. Egy idő után szépen lement a láza, egy-két hét elteltével jelentősen javult a közérzete és egy hónap alatt visszahízott – osztotta meg a gazdi.

ÉM-DA