Schröder kész lemondani, ha pártja is így akarja

Gerhard Schröder hétfőn először fogalmazott úgy, hogy hajlandó lenne átadni a kancellári tisztet, ha pártja így döntene.

 A szociáldemokraták már több mint két hete alkudoznak a parlamenti választáson őket hajszállal megelőző, ezáltal elvileg fő kormányerőnek számító kereszténydemokratákkal arról, hogy alakítsanak-e nagykoalíciót és ha igen, akkor melyik nagy párt adja a kancellárt.

Schröder pártja még hétfőn, a német újraegyesítés 15. évfordulójának ünnepségei közepette is erről tanácskozott. A kancellár azt mondta, hogy “az egész ügy nem róla szól”, ezért pártja vezetőségének döntését elfogadja, akármi legyen is az.








hirdet�s