Schmitt Pál: Az emberek többsége Gyurcsány távozását akarja

A Gyurcsány-kormány szembemegy a nép akaratával – mondta Schmidt Pál, a Fidesz alelnöke szombaton délelőtt Budapesten.

A politikus szerint a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy nem élvez bizalmat a Gyurcsány-kormány és annak reformjai.

 A kormány rossz úton jár, az, amit reformnak nevez, nem az – hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. A politikus szerint a közvélemény-kutatások nem a kormány reformjainak támogatottságát igazolják vissza, hanem azt, hogy a Fidesz politikája jár jó úton, egyebek mellett a népszavazási kezdeményezéssel – mondta Schmitt Pál.

A Fidesz alelnöke szerint csak minden ötödik magyar támogatja a kormány politikáját, ezt lehet kiolvasni a közvélemény-kutatásokból. Az alelnök szerint az ország gazdasági helyzetével függ össze az emberek bizalomvesztése. Utalva a felmérésekre a politikus elmondta, hogy csak a társadalom tíz százaléka érzi jól magát ebben a politikai és gazdasági helyzetben. Az emberek véleménye is azt tükrözi, hogy Gyurcsány Ferencnek mennie kell, és szakértői kormányt kell felállítani vagy pedig új választásokat kell kiírni – mondta Schmitt Pál. Hozzátette: a Gyurcsány Ferenc vezette kormány megítélése az egész Parlamentet is magával rántja.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz jelentősen vezet az MSZP-vel szemben. A Századvég adatai azt mutatják, hogy ha ezen a hétvégén lennének a választások, akkor az emberek 30 százaléka a Fidesz, 19 százaléka pedig az MSZP mellé tenné le a voksát. A biztos szavazók körében még nagyobb a különbség a két nagy párt tábora között: 54 százalék voksolna a Fideszre és 32 az MSZP-re.

Kapcsolódó cikkünk:








hirdet�s