2012.02.11 14:13; Frissítve: 2012.02.11 14:26


Schmitt: Magyarország erős tagállam akar lenni Európában

Schmitt Pál Schmitt Pál - © MTI Fotó: Beliczay László
Helsinki, 2012. február 11., szombat (MTI) – Schmitt Pál államfő szerint Magyarország arra törekszik, hogy erős tagállama legyen az erősödő Európai Uniónak, és, mint mondta, ha az Európai Bizottság szükségesnek tart bizonyos törvényi módosításokat, a kormány nyitott azok megvitatására.

A köztársasági elnök Helsinkiben az Arraiolos-csoport kétnapos találkozóján vett részt, ahol a finn, az osztrák, a német, az olasz, a lett, a portugál és a szlovén államfővel tanácskozott az Európát érintő kihívásokról. A találkozó végén az államfők közös sajtótájékoztatóján Schmitt Pál kérdésre válaszolva azt mondta, a jelenlegi kormány “olyan rossz állapotban vette át” az ország irányítását – például az eladósodottság, a munkanélküliség és a korrupció tekintetében -, hogy “szinte mindent újra kellett szervezni”.

“Ebben a nagy törvényalkotási lázban értelemszerűen egy-két hiba is becsúszott” – fogalmazott. Úgy vélte, valahányszor felhívták az EU intézményei Magyarország figyelmét, hogy ki kell egészíteni vagy változtatni kell némelyik törvényen, azt eddig is megtették. Erős kritikát kapott annak idején a médiatövény is, és a bizottság tanácsát követve változtattak rajta – emlékeztetett.

Kiemelte: a három, most vitatott kérdésben is készek az európai normáknak megfelelő változtatásokra.

Az államfő arra is kitért, hogy Magyarországon nemrégiben új alaptörvényt is kidolgoztak, “ezt is kezdetben sok kritika érte”, de miután elmagyarázták, hogy ez “széleskörű nemzeti konzultáció alapján született”, hiszen egymillióan válaszoltak a kormány által feltett kérdésekre, és európai normáknak megfelelő, modern alkotmányt hoztak létre, “ez a kritika alábbhagyott”.

Tarja Halonen leköszönő finn köztársasági elnök kifejtette, a találkozón kollégáival az EU jelenlegi állapotának, az európai gazdasági válságnak, a diszkrimináció elleni harcnak és az EU déli szomszédságának a helyzetét vitatták meg.

A sajtótájékoztatón több államfő is az európai gazdasági helyzetről beszélt. Christian Wulff német köztársasági elnök azt mondta, az EU elhatározta, hogy feltételekhez köti a bajba került tagállamok támogatását, és ezekhez a követelményekhez ragaszkodni kell, hiszen ha túl rugalmasnak mutatkoznak, az csökkentheti a piacok bizalmát. A német politikus ezért a stabilitás, a megbízhatóság és az előrejelezhetőség fontosságát hangsúlyozta.

Aníbal Cavaco Silva portugál államfő kiemelte, az euróövezetnek mielőbb túl kell lépnie a válságán, hogy az EU más lényeges kérdésekkel is foglalkozhasson, mint amilyen az éghajlatváltozás vagy az energiaellátás biztonsága. Az ennek érdekében a közelmúltban megtett uniós lépések jó irányba mutatnak – tette hozzá.

Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök országa helyzetéről azt mondta, számít a politikai pártok felelősségérzetére, hogy jóváhagyják a gazdasági problémák kezeléséhez szükséges intézkedéseket. Nem állna Olaszország érdekében ezeknek a lépéseknek a megakadályozása – vélekedett. Megjegyezte: Olaszország eleget tett az EU költségvetési fegyelemre vonatkozó követeléseinek, és az olasz helyzet nem hasonlítható össze a göröggel.

Országa helyzetéről beszélt Heinz Fischer osztrák államfő is. Mint kifejtette, Ausztria elfogadott egy takarékossági, “konszolidációs csomagot”, amely hozzájárulhat Európa stabilitásához is.

Az Arraiolos-csoport államfői jövőre Lengyelországban, 2014-ben pedig az első ilyen találkozónak helyt adó Portugáliában tanácskoznak majd – jelentette be Tarja Halonen, akinek posztját március 1-től a vasárnap megválasztott Sauli Niinistö veszi át.

A sajtótájékoztatót követően az államfők hajókirándulásra indultak az Urho jégtörő fedélzetén a Finn-öbölbe.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Bölcskei Gusztáv: pünkösd a nagy megvigasztalás csodálatos üzenete
Debrecen, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Pünkösd a nagy megvigasztalás csodálatos üzenetét jelenti - mondta [...] tovább »
Gáncs Péter: pünkösdkor az emberek újra megtanulhatnak örülni
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Pünkösd üzenetének az a lényege, hogy az emberek újra megtanulhatnak [...] tovább »
Hende Csaba: a szélsőbal és a szélsőjobb egyaránt veszélyes a békére
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A szélsőségek, jöjjenek bár balról vagy jobbról, egyaránt [...] tovább »
Erdő Péter: többek vagyunk halandó önmagunknál
Esztergom, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Sokszor megfeledkezünk arról, hogy többek vagyunk látható és [...] tovább »
LMP: a pártfinanszírozás megvonása nem segít a költségvetési lyukak befoltozásában
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Az LMP arra kéri a Fidesz vezetőségét, ne verje át a lakosságot [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés