Sátoraljaújhelyi TK: Rosszul indult, de a befejezés jó lett

Akt.:
Maradnak a megye I-ben a „keresztesek”
Maradnak a megye I-ben a „keresztesek”
Sátoraljaújhely – Ott lesz a labdarúgó megyei I. osztály 2015/2016-os rajtjánál a Sátoraljaújhelyi TK csapata.

Az utóbbi hetekben olyan hírek keltek szárny­ra, amelyek szerint visszalép a labdarúgó megyei I. osztály küzdelmeitől a Sátoraljaújhelyi TK labdarúgócsapata (amely az előző szezont a 9., bennmaradó helyen zárta), ami azt jelentette volna, hogy a következő idényben az STK-nál nem üzemelt volna felnőtt együttes.

– Valóban volt olyan időszak, amikor így állt a helyzet, de beadtuk a nevezést – mondta az Észak-Magyarországnak Nagy Zsolt, aki 2012 óta az STK elnöke. – Miután híre ment annak, hogy ez a nagy múltú, 106 éves klub a szétesés szélén van, sokan elkezdtek dolgozni azért, hogy ez ne így legyen. Az ügy mellé állt a város vezetése, de sok vállalkozó is úgy gondolta, tesz az STK megmentéséért, és nemcsak szóban, hanem tettekben is.

Dankó Lászlóné is

Az elnök hozzátette: ennek a közös munkának az lett az eredménye, hogy most már rendelkezésre áll az az összeg, amellyel biztosított a klub működése.

– Sok tennivaló van még a jövőre nézve, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő még egyszer – nyilatkozta Nagy Zsolt. – Még egyszer csak köszönetemet tudom kifejezni az önkormányzatnak és a vállalkozói szférának az aktív közreműködésért, hogy ez a csapat továbbra is a megyei I. osztály tagja lehessen. És van egy személy, egy idős, a klubhoz nagyon kötődő hölgy, Dankó Lászlóné, akinek az unokája itt focizik, és aki sokakkal beszélt azért, hogy ne hagyjuk veszni az újhelyi labdarúgást…

Szombaton egyébként volt egy csapatgyűlés az STK-nál, amelyen a játékosok kifejezték szolidaritásukat, a klub vezetője mellé álltak.

– Vállalták azt, hogy a továbbiakban is itt futballoznak – sorolta ezt is Nagy Zsolt. – Két játékosunk ment el csupán, Boldog Máté családi okok miatt Budapestre, míg Váradi István Karcsára. Az ő lépése érthető, hiszen pár hete még cseppet sem voltak ideálisak a körülmények, a legrosszabbra lehetett következtetni, gondolni.

Visszatért Jurkó

Az újhelyiek egyébként már az edzéseket is elkezdték, s hogy kinek a szakmai iránymutatásai alapján, arról is beszélt a zempléniek elnöke.

Jurkó Tamással, akivel kapcsolatban úgy volt, hogy Mádon lesz edző, de mégiscsak visszajött hozzánk, örülünk, hogy így döntött – vázolta Nagy Zsolt. – Tamás jó egy évtizeden keresztül az itteni utánpótlásban dolgozott, majd egy szezonon keresztül az NB III-as Cigánd SE-nél volt másodedző. Vele és a csapattal szemben az elvárás az, hogy a bajnokság végén legyünk benne az első tízben. Az átigazolási időszak még nem ért véget, ugye lett két üres helyünk a keretben, ezt megpróbáljuk betölteni, a jelöltjeink már megvannak.

ÉM-MI








hirdetés