A helyszínen szerzett információink alapján a 37-es főút felől tartott Olaszliszkára egy főként zöldségeket szállító kisteherautó. A vasúti átjáró fénysorompója pirosat jelzett ugyan, de a teherautó vezetője a balos ívelésű emelkedőn ráhajtott a vasúti sínekre, ahol összeütközött a Sárospatak felől menetrend szerint Szerencs feklé közlekedő személyvonattal. Az ütközés következtében a kisteherautó eleje szinte teljesen összeroncsolódott. A gépjármű megpördült és a vasúti sín mellett állt meg, maga alá gyűrve az egyik fénysorompót.
A mozdony vezetője kérdésünkre elmondta, az volt a szerencse, hogy a vasúti szerelvényt észlelve a teherautó vezetője fékezett. A kerekek megcsúsztak a havas burkolaton, a gépjármű megfarolt, így a mozdony elejének jobb oldala ütközött a járművel. A kisteherautóban csak a sofőr utazott, őt súlyos sérülésekkel szállították a mentők a sátoraljaújhelyi kórházba.
A helyszínelés idejére a vasúti közlekedés leállt.
ÉM-BG