Bűncselekményei egy részét egyedül, a többségüket három bűntársa valamelyikével követte el. A két és fél év szabadságvesztésre ítélt Antal Károlyt 2004-ben az ártándi határátkelőnél vették őrizetbe, Veress Lászlót 2008 végén adta ki Románia a magyar hatóságoknak, míg harmadik társát, Orbán Gábort tavaly februárban, egy évtizednyi bujkálás után Németországban, Mannheimben érték tetten egy bankautomata feltörése közben.
A négy bűnöző összesen 196 millió forintot rabolt, amit a károsultak visszakövetelhetnek tőle. Ambus ügyvédje szerint a bankoknak kártérítést fizetett a biztosítójuk az elrabolt pénz után, tehát nekik már nem lehet követelésük a wiskyssel szemben, mert a pénzintézeteket nem érte kár, a számukra kifizetett összeget és annak kamatait azonban a biztosító behajtathatja a rablókon. Ambrust most már törvény tiltja el attól, hogy bűncselekményeivel, élettörténetével pénzért haknizza végig a különböző tévécsatornákat, vagy más módon hasznot húzzon múltjából, viszont ha valóban megtalálják a biztosító társaságok követelésükkel, valahonnan elő kell teremtenie a kártérítés összegét.
ÉM
Ambrus Attila: A hátsó kapun a szabad életbe
Szabadult a börtönből Ambrus Attila