Pénzt és fát követelt, 2 év 4 hónapot kapott Sátoraljaújhelyen

Pénzt és fát követelt, 2 év 4 hónapot kapott Sátoraljaújhelyen Pénzt és fát követelt, 2 év 4 hónapot kapott Sátoraljaújhelyen
Sátoraljaújhely - Hozzáfért volt élettársa tavaly év végi internetes privát beszélgetéséhez, majd annak nyilvánosságra hozatalával zsarolta meg ex-párja chat-partnerét egy 26 éves bodroghalmi férfi. 

Az elkövető – hogy a sértett internetes magánbeszélgetésének napvilágra hozásával a családi körülményeiben kárt ne tegyen – harmincezer forintot és két köbméter nyárfát kért – tájékoztatta lapunkat dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője.

A zsaroló volt élettársa internetes jelszavát még kapcsolatuk idején tudta meg, aki bízva abban, hogy partnere nem él vissza vele, önként adta meg neki. Január közepén a sértett és a fenyegető telefonon megállapodtak abban, hogy egy sátoraljaújhelyi sörözőben találkoznak, ahol majd a sértett eleget tesz a követelésnek. A zsaroló – nem sejtve, hogy a találkozón „meglepetésvendégek” is jelen lesznek – a megbeszélt helyen átvette hallgatásának árát. Ekkor léptek akcióba a helyi kapitányság bűnügyi osztályának nyomozói, akik – a sértett feljelentése alapján – a szórakozóhelyre és környékére figyelőszolgálatot szerveztek.

Az elfogott zsaroló gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A már büntetett előéletű férfi tavaly október végén szabadult hatóság félrevezetése, garázdaság és testi sértés miatti fogházbüntetéséből, most pedig – őrizetbe vételét követő másnap – bíróság elé állítása során 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A vádlott enyhítésért fellebbezett – így az ítélet nem jogerős -, azonban a bíróság, tekintettel az elkövetett bűncselekményre és annak körülményeire a másodfokú bíróság jogerős határozatáig előzetes letartóztatásba helyezte, így a férfit a tárgyalás után közvetlenül a helyi börtönbe kísérték át.

ÉM


A hallgatás ára Sátoraljaújhelyen: zsaroló „chat-lakozott” rá a privire

Sátoraljaújhely – Volt élettársa korábbi internetes beszélgetésének tartalmát használta fel egy férfi, hogy a sértettet megfenyegetve pénzt szerezzen. A zsaroló azonban pórul járt, mert a pénzátadásnál már a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság nyomozói is jelen voltak.

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Sátoraljaújhely.
boon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása