Három downhill-pálya is épülhet Sátoraljaújhelyen

A downhill-pályák világszerte népszerűek (Illusztráció)
A downhill-pályák világszerte népszerűek (Illusztráció) - © Fotó: AFP
Sátoraljaújhely – A Zemplén Kalandparkban igyekeznek a kerékpárosok kedvére is tenni.

Talán már nem sokan emlékeznek arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt még országos bajnokságot is rendeztek a downhilleseknek a sátoraljaújhelyi Magas-hegyen.

Alaptól az extrémig

Azóta a helyszínen a libegő és a sípálya mellett egy komplex szórakoztató-központ épült ki bobpályával, jégcsarnokkal, kalandpályákkal, mászófalközponttal, de a kerékpárosok valahogy kimaradtak a szórásból. Azaz annyira nem, mert kerékpárral is el lehet jutni a kalandparkba, és a videómegosztókon fent lévő alkotások szerint néhányan igénybe veszik a hegy kínálta lehetőségeket, de épített pályája még nincs a bringásoknak.

Két könnyebb pályát tervezünk, és egy extrémet.” Dankó Dénes

A jelek szerint ez már csak egy átmeneti időszak, mert három downhill-pálya építését is tervezik.

– Az elmúlt évtized második felében rendeztek versenyt a hegyen – mondja Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere. Az akkori pálya többek között keresztezte a mostani bobpálya nyomvonalát. Volt akkor szó arról, hogy legyen kiépített pályája a kerékpárosoknak, de aztán végül más beruházások zajlottak le a Magas-hegyen. Most jutottunk el abba a szakaszba, hogy a kerékpárosokat nem csupán arra szeretnénk rávenni, hogy jöjjenek el a bringájukon a kalandparkba, de lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy a drótszamarukat aktívan is használhassák. Három pályát szeretnénk kialakítani. Két könnyebbet a kettes sípálya környékén a rudabányácskai út irányába, hogy azok is élvezhessék a terepkerékpározás örömeit, akiknek alapszintű bringájuk van, és lenne egy extrém pálya azoknak, akik komolyabb összegeket fektetnek a downhill sportágba. Ez utóbbit rámpákkal, a bobpályán átívelő ugratókkal képzeltük el az élmény fokozására. A nyomvonalakat már szakemberek segítségével kijelöltük és szeretnénk a beruházást minél hamarabb megvalósítani, de nem valószínű, hogy ez ebben az évben sikerül. Ha minden jól megy, akkor jövőre nekiláthatunk az építkezésnek.

Pumpálás a hegyen

A jól értesültek arról is beszélnek, egy negyedik pálya is épülhet a hegy aljában.

– Valóban, egy úgynevezett „pumpa-pályát” alakítanánk ki a libegő induló állomásának közelében – mondja Dankó Dénes. – A „pumpa-pálya” általában hullámokból és döntött kanyarokból áll, és az a lényege, hogy a tekerés helyett, ha valaki ügyesen használja a súlypontját, akkor egy pumpáló mozgással minimális energiahasználattal tud körbe-körbe haladni. Ilyen pálya van már Magyarországon, nem lenne úttörő vállalkozás, de szeretnénk, ha egyre több kerékpáros látogatna el hozzánk.

– ÉM-BG –



Sátoraljaújhely.
BOON.HU






hirdetés