Fekete hétvége a megye közútjain: három baleset, négy halálos áldozat

A frontális ütközés után a 37-es úton
A frontális ütközés után a 37-es úton - © Fotó: BAZMRFK
Borsod-Abaúj-Zemplén – Az ősz és a télelő körülményei alaposan próbára teszik az autósokat és a járműveket.

Az idei ősz bővelkedik súlyos, rossz esetben halálos közlekedési balesetekben. Csak a hétvégén – péntek estétől számítva – szűk három nap alatt három halálos kimenetelű baleset történt. A balesetekben összesen négyen vesztették életüket. Nem véletlenül kapta meg a „fekete” jelzőt az elmúlt hétvége.

Sötétben, szürkületben

Mind a három baleset közúton történt, és sötétben vagy korlátozott látási viszonyok között.

Pénteken este Mezőkeresztesen, a város belterületén egy személygépkocsi sodort el egy, az út szélén kerékpározó nőt, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

mezokeresztes650-1

És jött a „feketeleves”

Az igazi „feketeleves” vasárnap délután-este következett. Előbb Domaháza és Hangony között – tisztázatlan okból – egy személyautó lesodródott az útról, nekicsapódott egy oszlopnak, aztán felborult. A balesetben az autót vezető férfi a helyszínen meghalt, két utasa könnyebb sérülést szenvedett.

Alig ocsúdtunk fel, mire a 37-es út felől érkeztek riasztó hírek. Sárospatak és Sátoraljaújhely között ütközött össze frontálisan két személygépkocsi. Az okok egyelőre ott is tisztázatlanok. A következmény: az egyik autóban két utas a helyszínen meghalt, a sofőr súlyosan és egy utas könnyebben megsérült, míg a másik autó vezetője könnyebb sérülést szenvedett.

Mindhárom esetben a közlekedési rendőrök feladata az okok tisztázása.

halalos2

Sokszor írtuk már, hogy ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Az évszakkal együtt járó változások ugyanis jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak a közlekedés feltételei. Rendkívül fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös-esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek a jellemző balesetek.

Megcsúszhatunk a falevélen

Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltaná ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.
Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára, eső vagy más csapadék miatt azok csúszóssá válnak, de elfedhetik a burkolat esetleges hiányosságait, közöttük a mély kátyúkat is.

Jeges foltok az úton

A hajnali, illetve kora reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenhetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten. A gépjárművezetőknek ezért különös figyelmet kell fordítaniuk a tapadási viszonyok váratlan, jelentős és kedvezőtlen megváltozására, amennyiben hidakon, felüljáróban, árnyékos területeken vagy éppen erdős útszakaszokon közlekednek.

Fontos a napszemüveg

Legyen mindig napszemüveg a gépjárművünkben! Ősszel a napfény a szokásosnál is ragyogóbb lehet, az erős napfény gyakran okozhat olyan jelentős tükröződéseket, melyek korlátozhatják a látást. Különösen a napfelkeltét követő, valamint a naplemente előtti órákban – ami gyakorlatilag egybeesik a reggeli és késő délutáni csúcsforgalom idejével – számolnunk kell a napsugarak vakító hatásával. A napellenző ilyenkor nem nyújt elégséges megoldást.

– Szaniszló Bálint –


Halálos baleset a 37-es számú főúton Sárospataknál
Borsod-Abaúj-Zemplén - Két halálos baleset történt vasárnap megyénkben, az egyik Sárospatak közelében, míg a másik Hangony külterületén. Az előbbiben két személyautó frontálisan ütközött a 37-es főút 68-as km szelvényénél. Az egyik gépjárműben négy, míg a másikban egy személy utazott. A mentőszol...

Halálos baleset a 37-es számú főúton Sárospataknál
Sárospatak, Sátoraljaújhely - A 37-es főutat, a 68-as kilométerénél teljes egészében lezárták. Frontálisan ütközött két személygépkocsi Sárospatak és Sátoraljaújhely között a 37-es főúton, a 68-as kilométernél. A sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók két embert feszítővágó segítségével emel...

Domaháza, Hangony, Ózd - Halálos közlekedési baleset történt a 2306 -os út 17. kilométerénél Hangony és Domaháza között. Egy személygépkocsi - még nem tisztázott okokból - nekiment egy út széli oszlopnak. Ketten könnyebben megsérültek, de a harmadik utast már a kiérkező mentők sem tudták megm...

Mezőkeresztes - Egy személygépjármű ütött el egy kerékpárost, aki a helyszínen elhunyt
Mezőkeresztes - Egy személygépjármű ütött el egy kerékpárost, aki a helyszínen elhunyt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. november 3-án 17 óra 30 perc körül a Mezőkeresztes, Szentistváni úton haladt egy személygépkocsi, amely elsodort egy kerékpározó nőt. A kerékpáros olyan ...



Sátoraljaújhely.
BOON.HU






hirdetés