Döntő: vöröskeresztesek lepik el Miskolc belvárosát

Miskolc – A vetélkedőn több mint 600 versenyző, imitátor és versenybíró lesz.

A Magyar Vöröskereszt B.-A-.Z. Megyei Szervezete nyerte el a 47. Elsősegélynyújtó Verseny országos döntőjének rendezési jogát.

A vetélkedőt Miskolc belvárosában rendezik meg szeptember 7. és 9. között több mint 600 versenyző, imitátor és versenybíró részvételével. A valóságosnak tűnő, szimulált baleseteket képzett imitátorok játsszák el, akiknek a sérüléseit az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntősei látják majd el. A vetélkedő 1971-es indulása óta, ez a miskolci lesz a 47-edik. A szeptember 7. és 9. között zajló eseménynek több mint 600 résztvevője lesz, akik a belvárosban felállított 21 verseny- és pihenőpont között mozognak majd. A megmérettetés különlegessége, hogy a baleseti szituációk többsége a nyílt utcán zajlik, a sérülteket a miskolciak szeme láttára látják majd el a megyei elődöntőkben legjobbnak bizonyuló általános és középiskolás, valamint felnőtt csapatok. A pihenőpontokon pedig a megye kiemelkedő cégei, intézményei mutatkoznak be interaktív feladatok formájában.

Látványos lesz

A rangos verseny megszervezésének lehetőségét pályázaton nyerte el a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. A főigazgatói döntést Grubert Roland megyei igazgató örömmel fogadta: „Bízunk benne, hogy az Országos Elsősegélynyújtó Versenyek sorában kimagasló színvonalú vetélkedő lesz a miskolci: a résztvevők pozitív élményekkel gazdagodva viszik hírét a városnak és az eseménynek egyaránt, a járókelők pedig élvezni fogják az utcán zajló látványos és szemléletes bemutatókat – miközben biztonságérzetük erősödik, látva, hogy a mindennapi hősök köztünk élnek.”

Az országos fordulóban Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola, az MSzC Ferenczi Sándor Szakgimnázium és a Miskolci Egyetem csapata képviseli majd szeptember első hétvégéjén.

ÉM



Sátoraljaújhely.
BOON.HU






hirdetés