2012.01.23 08:01; Frissítve: 2012.01.23 08:05


A szlovák határnál tiltakoztak

A szlovák határnál tiltakoztak
Borsod-Abaúj-Zemplén - Félpályás útlezárással demonstráltak a jobbikosok a megye magyar-szlovák határátkelő állomásain.

A Kárpát Haza Őrei Mozgalom január 21-én félpályás útlezárásokat szervezett a szlovák határ átkelőin. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jobbik-szervezetei a tiltakozás céljaival egyetértve úgy döntöttek, hogy csatlakoznak az akcióhoz, így Bánréve, Sátoraljaújhely Tornanádaska és Tornyosnémeti határátkelőin tartottak félpályás útlezárásokat.

Öt helyszínen

Délelőtt a sátoraljaújhelyi egykori közúti határátkelőnél a Magyarországra bevezető szakaszon álltak az az újhelyi jobbikosok: – Miután itt szűk az út, mindössze két sávos, ezért senki nem tud észrevétlenül elmenni a demonstráció mellett – mondja Pasztorniczky István, a sátoraljaújhelyi Jobbik elnöke. – Hogy mi ellen tiltakozunk? A szlovák kormány kettős-állampolgársági törvénye-, a magyar állampolgárságot felvett magyarok hatósági üldözése- és a máig érvényben lévő Benes-dekrétumok ellen, illetve azzal sem értünk egyet, hogy ezekben az ügyekben az Európai Unió nem tesz semmit, arra hivatkozva, hogy ezt oldja meg a két ország, mert ez belügy.

A sátoraljaújhelyi „gyaloghatárnál” a sárospataki jobbikosok demonstráltak: – Négy autóval jöttünk, de itt is csatlakoztak hozzánk – mondja Vincze Tamás, a Jobbik megyei alelnöke. – Nagy volt a forgalom, így a rendőröknek többször kellett irányítaniuk az autósokat.

Bánrévénél és Sátoraljaújhelyen 14 óráig tartott a demonstráció. Délután öt órakor befejeződött a Jobbik demonstrációja Tornanádaskánál és Tornyosnémetinél is. Mindkét helyszínen úgy értékelték a szervezők, hogy a félpályás útlezárás elérte a célját. Elmondásuk szerint a demonstrálók rengeteg pozitív visszajelzést kaptak az arra járóktól. Rendbontás egyetlen helyszínen sem történt.

ÉM-BG

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Sátoraljaújhely.
boon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása