A klubok önálló élete Miskolcon

Az Avasi Közösségi Kávézó harmadik születésnapján
Az Avasi Közösségi Kávézó harmadik születésnapján - © Fotó: ÉM
Miskolc – Három éves az Avasi Közösségi Kávézó: a kezdetektől több klub is alakult, és sikeresen működik a városrészben.

A Dialóg Egyesület szakemberei már 2009 óta dolgoznak az Avason. Az ő közösségfejlesztési munkájuknak köszönhetően nyílt meg három évvel ezelőtt az Avasi Közösségi Kávézó. Az egyesület ugyanis sok avasi családdal beszélgetett, felmérve az igényeket, hogy mi az, ami hiányzik a városrészből, milyen problémáik vannak, milyen lehetőségeket szeretnének megteremteni a 40 ezres lakótelepen. Legtöbben a művelődési házat – illetve valami ahhoz hasonló intézményt – hiányolták, illetve kávézókat, cukrászdákat. Ezekből az igényekből nőtte ki magát a kávézó, amihez a helyiséget a környéken élők és más városrészből érkező önkéntesek saját erőből újítottak fel. A kávézó minden egyes bútorán, minden egyes részletében ott van az önkéntesek keze nyoma, ezért is érzik magukat otthonosan ebben a közösségi térben, fogalmazott Németh Réka, az Avasi Közösségi Kávézó koordinátora.

Egyre inkább kibontakoztak, egyre több programot szerveznek.” Németh Réka

– Kezdetben azok a klubok alakultak meg, amelyekre már korábban is jelezték igényeiket az avasiak – folytatta. – Ilyen volt a fotókör, patch­work, kézműves szakkör, szólamklub. Az érdeklődők igénye az volt, hogy legyen egy hely, ahol együtt lehetnek, átvehetik a tudást egymástól, beszélgethetnek. Mi ehhez a helyet biztosítottuk számukra, illetve a kezdetekben koordináltuk a munkájukat, segítettük őket a közösségépítésben, ötleteket adtunk, mire is használható a kávézó.

Önállósodtak

Természetesen a Dialóg Egyesület még most is segíti a klubok munkáját, de az elmúlt három évben önállósodtak is ezek a közösségek. „Egyre inkább kibontakoztak, egyre több programot szerveznek, önálló életet élnek. A kávézó születésnapjának megszervezéséből is aktívan kivették a részüket, tortát sütöttek, fellépőket szerveztek, műsort adtak” – sorolta a koordinátor.

– ÉM-NSZR –


Paradicsom az Avason

Az Avasi Közösségi Kávézóból nőtte ki magát az Avasi Paradicsom Közösségi Kert is, aminek fenntartója a Dialóg Egyesület. A kert pár száz méterre található a kávézótól, idén tavasszal már ültettek is a „paradicsomban”, nyáron pedig meg is kóstolhatták saját kertjük termését az avasiak. Mára olyan népszerű lett a városrész közösségi kertje, hogy várólista van.

A kert területe korábban egy elhanyagolt park volt, ma már azonban egész más látvány fogadja az arra járókat: kerítéssel körbekerített, megművelt terület, ágyások, komposztálódobozok, filagória. A zöldségek mellett gyógy- és fűszernövényeket is termesztenek.



Sátoraljaújhely.
BOON.HU






hirdetés