Sárospataki TC: Nagy ugrás és nagyon gyenge ősz
A most folyó bajnoki évad kezdete előtt nem sokkal, nagy ugrásra vállalkozott a Sárospataki TC labdarúgócsapata. Azok után, hogy a 2009/10-es bajnokságban megnyerték a megyei II. osztály Keleti csoportját, és a következő évadban a megyei I. osztályban a harmadikok lettek, 2011 nyarán igent mondtak arra a felkérésre, hogy vállalnák-e az NB III-as szereplést.
– Sem játékosállományban, sem költségvetésben nem voltunk készen az NB III-as indulásra, mégis belevágtunk, amolyan előre menekülésből – mondta Zsófi József az STC szakvezetője. – Mert ha nem mondunk igent, akkor talán a megyei I-es indulásunk is veszélyben lett volna, anyagi okok miatt, és úgy gondoltuk, hogy a harmadik vonal azért mégis csak értékesebb, kevésbé fogják veszni hagyni azok, akik segíthetnek. Egyedül talán a játékosok ambíciója volt adott az NB III-hoz, hiszen a legtöbben szerették volna magukat mérlegre tenni, kipróbálni, hogy a magasabb osztály követelményeinek is megfelelnek-e. Az 1. fordulóban, a Hajdúszoboszló elleni hazai bajnokin erre még igen volt a válasz. Győztünk.
De ezt nem követte újabb siker, az őszi szezon további 14 meccsén nem hogy meccset nem nyert, de még pontot sem szerzett a Sárospataki TC együttese.
– Sajnos, csak az első fordulóban tudtunk kiállni teljes létszámban, a folytatásban előbb a védelem közepe esett ki sérülés miatt, majd szinte minden csapatrészből lemorzsolódott valaki, többekre munkahelyi elfoglaltság miatt nem számíthattunk, és emellett a sérültek száma is gyarapodott, vagyis az amúgy sem erős játékosállományunk tovább gyengült – jegyezte meg Zsófi József. – Tudom, hogy nincs ha a fociban, de azért jó lenne tudni, hogy ha maradt volna a komplett keretünk, akkor a kiesés ellen küzdő szoros meccseket a magunk javára tudtunk-e volna fordítani. Gondolok itt a Tuzsér és a Tiszalök elleni találkozókra, mert az itteni három pontokkal nem lennénk ennyire lemaradva a mezőnytől. De maradva a tényeknél: úgy vélem Patakon csak addig kellett az NB III, amíg nem volt. Sajnos, volt több olyan meccsünk is, amelyen nem hogy az NB III-as, de még a megye I-es szintet sem ütöttük meg, így nem túl kellemes emlékekkel hagytuk magunk mögött az őszi szezont. Csak halkan mondom, mert nem ez a lényeg: edzőként ilyen pofonokat még nem kaptam. De ezzel együtt is azt mondom, nem bántuk meg, hogy bevállaltuk a harmadosztályú szereplést.
És, hogy mi várható tavasszal? Hogy beletörődött-e helyzetébe az STC, és a tisztes búcsúra készül, vagy valami másra?
– Soha sem szabad feladni előre semmit, sportemberek vagyunk, azért kell dolgoznunk, hogy az eddigiektől sikeresebbek legyünk – jelentette ki Zsófi József. – Azon vagyunk, hogy az NB III-as szerepléshez szükséges anyagiakat összeszedjük, és hogy megerősítsük a csapatot. Nem tekinthetjük lefutottnak a kiesést, szeretnénk javítani. Hogy milyen célt tűzhetünk ki, az néhány héten belül kiderül, elsősorban attól függ, hogy milyen játékosállományunk lesz a tavaszi rajtra.
Gólszerzők |
| 3 gólos: Halder Péter, Vécsi Gábor
1 gólos: Hoffmann Gábor, Sikorszki Gábor, Tóth Levente |
Az NB III Tisza csoport állása |
| 1. Nyírbátor FC 15 10 3 2 31-9 33
2. Cigánd SE 15 10 2 3 28-16 32 3. Tiszakanyár SE 15 9 5 1 33-11 32 4. Várda SE 15 9 3 3 36-10 30 5. Hajdúszoboszlói SE 15 9 2 4 22-13 29 6. Létavértes SC ’97 15 8 4 3 32-15 28 7. SE Kemecse 15 7 2 6 29-19 23 8. Baktalórántháza VSE 15 7 1 7 35-25 22 9. Nagyecsed RSE 15 6 4 5 24-22 22 10. Hajdúböszörményi TE 15 6 3 6 31-20 21 11. Debreceni EAC-SZS 15 5 5 5 19-23 20 12. Tuzsér SE 15 4 – 1 12-38 12 13. Kótaj SE 15 3 3 9 14-30 12 14. Tiszalök VSE 15 3 2 10 15-43 11 15. Ibrány SE 15 3 1 11 19-33 10 16. Sárospataki TC 15 1 – 14 9-62 3 |