Megújult az egynapos sebészet Sárospatakon

Akt.:
A megújult műtő
A megújult műtő - © Fotó: Bódisz Attila
Sárospatak – Nyolcvanmillió forintot költhettek Sárospatakon eszközfejlesztésre és a lehetőségek bővítésére.

– Elkészült a megújult egynapos sebészeti műtő a Sárospataki Rendelőintézetben – közölte lapunkkal Bereiné dr. Jakab Beáta, az intézmény vezetője. Mint hozzátette, egy sikeres pályázat segítségével teremtették elő a fejlesztéshez szükséges forrást, amely eredményeként egy huszonegyedik századi műtőegység jött létre. Emlékeztetett rá, hogy az egészségügyi központ új épületét 2012-ben adták át, azt követően indult el az egynapos sebészet is Sárospatakon. Ugyan azóta még nem telt el sok idő, de a technológiák folyamatosan fejlődnek, ami egyre magasabb minőségű ellátás biztosítására ad lehetőséget. Az akkor még csak az alapvető beavatkozásokra alkalmas műtőrészleget ezeket kihasználva fejlesztették, és bővítették a helyben elvégezhető sebészeti eljárások körét is – mondta.

A technikai háttér bővítése nyomán fejlesztették a központi orvosi oxigén- és gázhálózatot is.” Bereiné dr. Jakab Beáta

Mindent fejlesztettek

Az intézményvezető kiemelte: az utóbbi időszakban minden műtéti eljárás eszközfejlesztése megtörtént, vásároltak modern röntgenberendezést, a műtő bővült egy artroszkópos toronnyal, amely nemcsak az ízületi problémák diagnosztizálására és úgynevezett minimál invazív kezelésére ad módot, de egyben a szülészet-nőgyógyászati szakma továbbfejlesztését jelenti – mondta Bereiné dr. Jakab Beáta. Az általános sebészetet és szemészetet lézerdiagnosztikai berendezéssel bővítették. Jelenleg szemészeti, fül-orr-gégészeti, ortopédiai-traumatológiai, szülészet-nőgyógyászati, urológiai és sebészeti műtéteket tudnak elvégezni Sárospatakon az egynapos sebészet keretében. Az intézményvezető megemlítette, hogy azoknál a beavatkozásoknál, amelyeknél a szakmai protokoll előírja, a betegek 12-24 órás megfigyelésére is lehetőség nyílik, ehhez szintén továbbfejlesztették a meglévő feltételeket. A betegek többségét ugyanis a reggeli műtétek után legkésőbb délután hazaengedik, de egyes újonnan beindult műtéti eljárások megkövetelik az ennél hosszabb időtartamú megfigyelést. A technikai háttér bővítése nyomán fejlesztették a központi orvosi oxigén- és gázhálózatot is. Ugyan nem a fejlesztés része volt, de szorosan kapcsolódik az egynapos sebészethez, hogy immár heti négy órában közfinanszírozott aneszteziológiai szakrendelés is elérhető a rendelőintézetben, ugyanis egyes egynapos sebészeti beavatkozások előfeltételét képező eljárás részeként megkövetelt vizsgálatot eddig más egészségügyi intézményekben tudták csak igénybe venni a betegek – közölte a vezető.

ÉM-BSZA



Sárospatak.
BOON.HU






hirdetés