Kést ragadott, nagyot szúrt Sárospatakon

Életveszélyes sérülést okozott késével
Életveszélyes sérülést okozott késével
Sárospatak – Mellbe szúrta haragosa ismerősét a sárospataki vasútállomáson.

Előkészítő ülést tartott hétfőn a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirati tényállás lényege szerint az elsőrendű és a másodrendű vádlottak is egy társaság körében, a harmad- és negyedrendű vádlottak is egy társasággal tartózkodtak a sárospataki vasútállomás épületénél. Kettejük között a korábbi időszakból származó konfliktus miatt dulakodás alakult ki. A többiek közbeavatkoztak, többen kést ragadtak, míg a verekedés közben az elsőren­dű vádlott mellkason szúrta ellenfelét, aki nyolc napon túl gyógyuló, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett.

ÉM



Sárospatak.
BOON.HU






hirdetés