Sárlavina Múcsonyban – Jó lenne szeptemberre a sajátjukban!

Akt.:
Így nézett ki a múcsonyi lakás
Így nézett ki a múcsonyi lakás
Miskolc, Múcsony – A kivitelezői költségvetés kész, ha a biztosító állja a költségeket, a K.V Kft. egy hónap alatt kijavítja a házat.

Május végén hirtelen lezúduló csapadék pusztított Múcsony több utcájában, kárt okozva az utakban, hidakban, csapadék-elvezető árkokban, s az Ady utca több portáján, házaiban. Legfőképp egy négygyermekes családéban. Az otthon tartózkodók az ablakon át kényszerültek menekülni a házba is bezúduló szennyes iszap elől. Gyakorlatilag mindenük odalett. Az Észak-Magyarországnak abban próbált segíteni, hogy felkért egy statikus építészt, aki haladéktalanul felmérte a károkat, elkészítette a statikai tervet, amely alapján az általa felkért kivitelező cég kivitelezői árajánlatot készített.

statikus-07-aj-e1465030865502

A döntésen múlik

A berentei telephelyű K.V Kft. ügyvezetője, Kovács Ferenc elmondta, a kiviteli árajánlat végösszege 10 340 849 forint. Amennyiben az összeget állja a biztosító, ők egy hónap alatt elvégzik a helyreállítást.

– Hétfőn eljuttattam ezt az utolsó dokumentumot is a biztosítóhoz, ahol az ügyintéző azt mondta, akkortól számított tizenöt napon belül döntenek. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, mert az átmenetileg biztosított lakásban fűtési lehetőség sincs, nem szeretnék kályhákra költeni.

Jó lenne, ha már szeptemberben, iskolakezdéskor a saját házunkban lakhatnánk – mondta a négygyermekes édesanya.

ÉM-SzK

segitunk-mucsonyi-sarlavina09-st11


Átmeneti segítség a múcsonyi családnak

Múcsony – A négygyermekes család átmenetileg önkormányzati bérlakásba költözött.

Nincs életveszély, de gyorsan kell cselekedni, hogy elkerüljék Múcsonyban

Múcsony – Az Észak-Magyarország által felkért statikus megnézte a négygyermekes család iszappal elöntött házát.

Elöntötte a sártenger a házakat Múcsonyban – A képviselő segítséget ígér

Múcsony – Múlt kedden sárlavina pusztított Múcsonyban. Demeter Zoltán a helyszínen járt.

„Emberemlékezet óta nem volt ilyen természeti csapás Múcsonyban”

Múcsony – Tizenöt házban keletkeztek károk, ám a legrosszabbul egy négygyermekes család járt.

Sárlavina zúdult a házakba Múcsonyban

Múcsony – Elszabadult a pokol Múcsony egy részén a múlt héten.