Sarkozy tagadta, hogy sürgetné az íreket

Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn Dublinban tagadta, hogy új népszavazás kiírására szólította volna föl az íreket a Lisszaboni Szerződésről.

“Soha nem mondtam, hogy Írországnak egy második referendumot kellene kiírnia” – jelentette ki a francia államfő sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a nem akar semmit ráerőltetni az írekre, és leszögezte, hogy semmilyen módon nem akart beavatkozni Írország belügyeibe.

Nicolas Sarkozy hétfőn érkezett Dublinba, ahol tüntetők csoportjai várták. A zöld sziget lakói június 12-én népszavazáson utasították el a Lisszaboni Szerződést, amely a kibővített Európai Unióban a döntéshozatalt hivatott megkönnyíteni. Ha akár egyetlen országban is elutasítják a 27 tagállam közül az Unió új alkotmányának is nevezett dokumentumot, az nem léphet életbe.

Franciaország ebben a hónapban vette át az Európai Unió soros elnökségét a következő fél évre. Múlt héten sajtójelentések szerint a francia politikus új népszavazást sürgetett Írországban.








hirdet�s