Sárkánypiknik Bódvalenkén

Akt.:
Bódvalenke – Az immár hagyományosnak mondható sárkányünnep, az örömünnep idén sárkánypiknikké alakul át Bódvalenkén, a freskóival jószerivel világhírt szerzett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, ahol július 9-én egész napos koncertek, szabadtéri tárlatvezetés, sárkányvágta, utcazene, közös főzés, kiállítások és előadások várják a vendégeket – közölték a szervezők az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint minden évben rengeteg érdeklődő látogat el az apró, alig 200, főleg cigányok lakta borsodi faluba, hogy megcsodálja a roma kortárs festőművészet egyedülálló szabadtéri tárlatát. Ez siker és öröm az ott élőknek, hiszen a turisták megjelenésével olyan találkozások születnek, melyek egyébként nem jöhetnének létre a külvilágtól elzárt településen.

“Sikerült ezzel komoly változást elindítanunk a falu életében, amire büszkék vagyunk, tovább kell azonban dolgoznunk azon, hogy a Freskófalu a világ turisztikai térképén is elfoglalja méltó helyét, és minél többen keressék a bódvalenkeiek által nyújtott termékeket és szolgáltatásokat is” – olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.

Idén erre újfent remek alkalmat kínál a sárkányünnep, a cigány kultúra és művészet immár hagyományos fesztiválja, melyet most hatodik alkalommal rendeznek meg, és amely azonban kicsit más lesz, mint az eddigiek. Sárkányünnep helyett sárkánypikniket szerveznek, így az egynaposra szűkített fesztivál kisebb, családiasabb és talán bensőségesebb lesz, mint az eddigiek.

Azt ugyanakkor a szervezők továbbra is fontosnak tartják, hogy a már megszokott kulturális programok mellett Bódvalenke lakóit, meghatározó arcait és a falubeliek mindennapjait is jobban bemutassák az idelátogatóknak. A szombati fesztiválon fellép többek között a Lashe Shave Budapest Gipsy Band, Jaune Toujours, Zoran Tairovic és bandája. Romano Glaso, Frankie Lato és barátai, a Kalo Drom és a Bódvalenke Asszonykórus.

Bódvalenke az észak-borsodi térségben a szlovák határhoz közeli kis falu. Különlegességét annak köszönheti, hogy hátrányos helyzetéből egyedülálló módon próbál meg kitörni: a településen magyar és több európai országból származó roma festőművészek Pásztor Eszternek, az Európai Műhely Kulturális és Közművelődési Társaság munkatársának ötlete alapján hatalmas képeket festettek, ezzel jött létre az európai roma festészet keresztmetszetét bemutató, a világon egyedülálló szabadtéri kiállítás.

A sárkány szimbolikus kapocs Bódvalenke turisztikai kínálatának két fő eleme, a cigány művészet és kultúra, valamint a falut körbevevő értékes, védett lápra épülő ökoturizmus között.

– MTI –








hirdetés