Sargentini-jelentés – A cseh képviselőház alelnöke elutasította és bírálta az EP döntését

Akt.:
Prága – A cseh képviselőház alelnöke nagy hibának minősítette az Európai Parlament döntését, miszerint megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

“Ez nagy hiba” – jelentette ki Petr Fiala szerdán a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24). “Az ilyen lépések ahhoz vezetnek, hogy az államok kölcsönösen nem bíznak egymásban” – tette hozzá.

A jobboldali politikusnak, aki az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, az a meggyőződése, hogy “ez nem jó út az európai együttműködés, a bizalom megerősítéséhez”. Szerinte a kölcsönös bizalom megerősítése az egyetlen út, amely az Európai Uniót kivezetheti a folyamatosan meg-megújuló válságokból.

Petr Fiala úgy vélte: Csehországnak most egyetlen lehetősége van, mégpedig az, hogy kiálljon visegrádi szövetségesei, tehát Magyarország és Lengyelország mellett, és elutasítsa az európai intézmények e két ország ellen tett hasonló lépéseit.

“Nemcsak arról van szó, hogy tagjai vagyunk egy közép-európai csoportosulásnak, hanem arról is, hogy nekünk (Csehországnak) is érdekünk, hogy ilyen eljárások ne induljanak el” – fejtette ki a parlamenti alelnök. Figyelmeztető példaként emlékeztetett: a múltban az EU eljárást kezdeményezett Ausztria ellen, amikor az akkori szélsőjobb bekerült a parlamentbe, de az végül is kudarccal végződött. Az egyetlen eredmény az volt, hogy nőtt az osztrák közvélemény bizalmatlansága az EU iránt.

Tomio Okamura, az alsóház másik alelnöke, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke szintén bírálta az Európai Parlament döntését. Okamura szerint elfogadhatatlan, ha “az Európai Parlament ezért bünteti az egyes kormányokat, mert azok megvalósítják azt a politikát, amelyért megkapták a választók bizalmát”. A cseh parlamenti alelnök rámutatott: Orbán Viktor és pártja, a Fidesz “hazafias politikát folytatnak”, míg az Európai Unió mai politikája inkább “neomarxistának” minősíthető.

Ellenkező véleményt Jirí Pospísil, az ellenzéki jobboldali TOP 09 párt elnöke, EP-képviselő fogalmazott meg. Pospísil a hírtelevízióban azt mondta “hosszú mérlegelés után, de megszavazta a döntést”, mert “számára elfogadhatatlan, hogy néhány nemzeti kormány megszegje a demokrácia, a jogállam elveit”. Szerinte ma ez a helyzet Lengyelországban, míg Magyarországon “ennek jeleni vannak, de nem biztos”, s ezért “a magyarországi helyzetet is meg kell vitatni”.

Mikulás Peksa, a Cseh Kalózpárt (PS) alelnöke a televíziónak nyilatkozva azt mondta: helyes döntést hozott az Európai Parlament, mert “ha Magyarországon nem lennének problémák, akkor a téma nem is került volna napirendre”. A döntés következtében most lehetőség nyílik a problémák tisztázására. Hasonló véleményt fogalmazott meg Vít Rakusan, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalom alelnöke is.

Rudolf Jindrák, az államfői iroda külpolitikai részlegének igazgatója reményének adott hangot, hogy a következő időszakban “Magyarországnak lehetősége lesz a kifogásolt problémák megmagyarázására”. Jindrák, aki korábban cseh nagykövet is volt Magyarországon, azt mondta: Milos Zeman államfő véleményét a témában nem ismeri.

Vera Jourová cseh EU-biztos úgy vélte, hogy a Brüsszel és néhány tagállam közti vita lényege a jogállam értelmezése. Az EP-képviselők többsége szerint a jogállam “alapvetően a hatalom megosztása, ami azt jelenti, hogy aki megnyeri a választást, az automatikusan nem lehet minden téren győztes, nem annektálhatja például a független bíróságokat, hogy a hatalom szája íze szerint hozzanak döntéseket”. Megjegyezte: erről Európában már régen megegyezés született, s az Európai Bizottság ezeknek a szabályoknak a betartását szeretné.

“Ami Magyarországot illeti, a bizottság kedden Frans Timmermans révén világosan megmondta, hogy nem kezdeményez a 7. cikk alapján eljárást, ahogy az már Lengyelország ellen megtörtént, Magyarországon a helyzet mégiscsak más, vannak már bizonyos részleges döntések, ezért Magyarország ellen az európai jog megsértése miatt indítjuk meg az eljárást” – fejtette ki Vera Jourová. Leszögezte: nagyon jó, hogy vita folyik arról, mi is az a jogállam.

A cseh EU-biztos szerint Magyarország saját útját járja, és Orbán Viktor pozíciója valóban nagyon erős, hiszen harmadszor nyert választást nagy fölénnyel. Ugyanakkor nagyon furcsának tartja, ha Orbán úgy nyilatkozik, hogy a magyar nép nevében beszél.

“Éppen ez az, ami eléggé furcsán hangzik, ha tudatosítjuk, hogy a többség nem jelent mindenkit” – szögezte le Vera Jourová és aláhúzta: egy kormánynak nemcsak a többség érdekeit kell képviselnie, hanem a kisebbségéit is.

-MTI-